Fülöp Máté

A kutatók szerint a férfiakra vonatkozó adat úgy is interpretálható, hogy "az elmúlt több mint 50 évben végbement gazdasági-társadalmi változások hatása az életkilátások javulására igen csekély".

A magyar férfiak 40 éves korukban csupán 1,4 évvel hosszabb élettartamra számíthattak, mint 50 évvel ezelőtt.

Az iskolai végzettség szerint csoportosítva a várható élettartam-kilátásokban, kiugróan nagy különbségek tapasztalhatók aszerint, hogy valaki érettségizett-e vagy sem. Az adatok alapján elmondható az is, hogy ez most – különösen a férfiaknál – sokkal jobban számít, mint a 90-es években. Az érettségizett férfiak átlagosan 76, az érettségit nem szerzettek 66 évre számíthatnak. A nőknél nincs ekkora különbség: ugyanebben a sorrendben 82 és 77 év az átlagkilátás.

Nem mindegy az sem, hogy ki hova születik: a legfejlettebb és a leghátrányosabb kistérségek férfi lakosainál 13,5 év a születéskor várható élettartam különbsége.

A gazdasági fejlettséghez képest borzalmasak a számok

A kutatók szerint az 1995-ös, illetve 2013-as adatokat vizsgálva kimondható, hogy mindkét időszakban lényegesen rosszabb volt a lakosság egészségi állapota – és a 40 éves korban várható élettartama –, mint ami az országunk gazdaság fejlettsége alapján elvárható lett volna.

A leggyakoribb halálokok nálunk a szív- és érrendszeri betegségek. Ezekben idehaza arányaiban négyszer annyi férfi és három és félszer annyi nő halt meg 2010-ben, mint amennyien az EU15 országaiban átlagosan – írják a kutatók, hozzátéve, hogy a daganatos megbetegedések esetében a férfiak körében valamivel több mint kétszeres, a nők körében másfélszeresnél kicsivel magasabb volt a halálozás.

És ezt még lehet fokozni

A különböző statisztikákban figyelik azt is, hogy egy ország hogyan teljesít az elkerülhető (vagyis megelőzhető és kezelhető) halálozás terén. Az Eurostat szerint ez ugyan nem mérőszáma az egészségügyi ellátás minőségének, mégis bizonyos mértékben jelzi az egészségügyi rendszer teljesítményét és minőségét. Az elkerülhető halálozásnál Magyarország helyzete különösen rossz. A kutatók szerint

"kiugróan magasabb a halálozás azokban a halálokokban, amelyekre jelentős hatást gyakorol az egészségügy működése".

Az egészségügyi rendszer működését jelentősen befolyásolja, hogy mennyi pénz jut rá, illetve hogy azt a pénzt mennyire hatékonyan használják fel. Elég durva a visszaesés: míg 1992-ben az egy főre jutó magyar egészségügyi közkiadás az EU15 átlagának 52 százaléka volt, addig 2013-ra már csak a 37 százalékát érte el. Nemcsak a régi tagországokhoz képest vagyunk lemaradva, hanem például a csehekhez képest is: az egy főre jutó cseh közkiadások 65 százalékát érte el Magyarország, holott 1992-ben a csehek ugyanúgy álltak, mint mi.

Fülöp Máté

A kutatók szerint drámai az egészségügyi forráskivonás mértéke, amit újabb számokkal támasztottak alá. Míg 1992-ben a GDP 6, addig 2015-ben már csak 4,7 százalékát költi az aktuális kormány az egészségügyre.

"A magyar egészségügyből történt forráskivonás következménye életekben mérhető"

– írják a kutatók. Magyarország mellett csak a letteknél csökkent az egészségügyre fordított összeg aránya 1990-hez képest.

A pénzkivonás meglátszik az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésen is. 2010 és 2014 között a társadalom magasabb jövedelmű 60 százalékának javult a hozzáférése, az alsó 40 százaléknak viszont romlott, a legalsó 20 százaléknak egyenesen 30 százalékkal. Vagyis

a teljes népességre vetítve úgy tudott javulni, hogy még mélyebbé váltak az egyenlőtlenségek.

Nagyon sokféle indokot hoztak fel azok, akik nem jutottak hozzá egészségügyi ellátáshoz: az anyagi okokon kívül – miszerint túl drága, túl messze van – szerepet játszott az is, hogy valaki nem ismert jó orvost, vagy egyszerűen félt a beavatkozástól. A kutatók megjegyzik, hogy társadalmi szinten az egyenlőtlenségben fontos szerepe van annak is, hogy régóta magas a képzetlen, jellemzően tartósan munkanélküli emberek aránya.

Az oktatásról nem is beszélve

A kötet előszavában a Tárki kutatói azt írják, az egészségügyben a mostani kormányzat sem képes ellenállni "a feudális hierarchiákban, az adómentes korrupciós pénzekben érdekelt lobbi érdekérvényesítésének". Az elemzők szerint a makrogazdasági mutatók javulása után azt lehetett várni, hogy elindul egy csendesebb építkezés, megteremtődnek a feltételei az oktatási és egészségügyi rendszer hatékony átalakításának, azonban eddig ez nem történt meg, ráadásul az oktatásban szerintük elhibázott lépéseket tett a kormány:

"az oktatási rendszerben az elhibázott centralizációs törekvések csak felerősítik a gyerekek származás szerinti egyenlőtlenségeit".

A kutatók szerint a kormány ezen a területen éveken keresztül elhibázott döntéseket hozott – mikor az érettségit és a nem műszaki szakokat leértékelte, a tankötelezettség korhatárát leszállította, a tankönyvpiacot kiiktatta, a tanszabadságot korlátozta –, amit nem ellensúlyoztak a pozitív döntések, mint a duális képzés bevezetése, az ingyenes tankönyv kiterjesztése.

Fülöp Máté

A kötetben külön tanulmányban vizsgálták az állami, magán, illetve egyházi iskolákban tanulók arányának és összetételének változását. 2010 után a magániskolák száma csökkenni kezdett, az egyháziaké pedig gyorsan nőtt, 2014-re már jelentős lett a különbség: 268 magánnal szemben 436 egyházi iskola működik. A tanulói létszámban még nagyobb a különbség: magániskolába nagyjából 60, míg egyháziba 168 ezer gyerek járt 2014-ben.

Az egyházi iskolák aránya egyébként a falvakban és kisebb városokban nőtt jelentősen. Ez azzal is járt, hogy az általános iskolás gyerekek 3 százaléka olyan településen lakik, ahol csak egyházi iskola van. A középiskolásoknál is ugyanez az arány, igaz, ott már kistérségre nézve. Az adatokból kitűnt egyébként, hogy az egyházi általános iskolák a szegény régiókban és a kisebb településeken is a relatíve kedvezőbb helyzetű diákokat részesítik előnyben. Az egyházi gimnáziumokban és szakképzést adó iskolákban viszont nő a sajátos nevelési igényű és a hátrányos helyzetű tanulók aránya.

Ez a magyar tragédia, nem a migránsválság

A szegénység csökken ugyan Magyarországon, de a társadalmunk továbbra is az EU szegényházához tartozik, a magyarok kétharmada lényegében nem európai életet él, a fogyasztásban pedig a visegrádi országok már bőven lehagytak bennünket. A kormány itt is csak a jót látja.