„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az eheti második egyeztetésen a Liberálisokat kiutálták, szerintük a tárgyalássorozatot már Gyurcsány Ferenc dominálja. Az Együtt is távol maradt és a szélsőbalos Balpártot is elküldték.
Elkezdődött a baloldali pártok tárgyalása a 2018-as együttműködésről, de az Index úgy tudja, az Együtt el sem ment a most csütörtöki fordulóra, a Liberálisok a megbeszélés közepén elhagyták a tárgyalóasztalt, majd utána egy másik résztvevőnek is távoznia kellett.
Az egyeztetéseket az előválasztásról a nevét Párbeszédre megváltoztató PM kezdeményezte még október elején. Múlt csütörtökön meg is ejtették az első fordulót, az eheti tárgyaláson pedig már látható eredménye is volt a konfliktusoknak. A Párbeszéd az egyeztetésre meghívta az összes létező baloldali ellenzéki pártot, sőt, olyanokat is, amelyeknek tagságuk is alig van: meghívót kapott az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a MoMa, a Liberálisok, a Balpárt (ehhez jött még a Vajnai Attila-féle Európai Baloldal-MMP2006, amelyet először nem hívtak, de aztán mégis ott találhatták magukat az asztalnál).
Az LMP már a legelején jelezte, hogy nem kíván részt venni az összefogásban, Szél Bernadett megüzente, hogy az LMP külön indul 2018-ban.
Az Együtt még elment az első fordulóra, de másodjára csak egy levelet küldtek, amelyben azt írták, most önmaguktól kiszállnak, és csak akkor csatlakoznak, ha teljesítik a feltételeiket, és az MSZP és a DK is kiáll és elkötelezi magát az előválasztás mellett. Az Együtt szeptemberben még azt mondta, külön fognak indulni, és az október 23-i közös ellenzéki tüntetéstől is távol maradtak.
Az első fordulóban Gyurcsány Ferenc, a DK elnökeként jelezte, hogy problémája van a meghívottak körével, mert szerinte a Fodor Gábor-féle Liberálisok a kvótanépszavazásos Igen-kampányukkal szerinte Orbán Viktort segítették. A csütörtöki tárgyaláson Bokros Lajos, a MoMa elnöke is mellé állt, az MSZP pedig neutrális maradt a kérdésben, így a Liberálisok képviselőinek végül távozniuk kellett a tárgyalás közepén.
Bősz Anett ügyvivő az Indexnek azt mondta, hogy "a tárgyalássorozatot már Gyurcsány Ferenc dominálja", így tulajdonképpen kiszavazták őket a tárgyalásról, a Liberálisok távozni kényszerültek.
A Balpárt nem sokkal a Liberálisok után távoztak, mivel Gyurcsány Ferenc és Bokros Lajos megvétózta az ő részvételüket is részben ideológiai okokból, az MSZP pedig ezt is tudomásul vette. Egyelőre a tárgyalóasztalnál maradhatott az Európai Baloldal-MMP2006, amely még augusztusban választási megállapodást kötött a Balpárttal, így kérdés, hogy ők meddig maradnak ott.
Barabás Richárd, a Párbeszéd elnökségi tagja megerősítette az Indexnek a távozásokat, és azt mondta: a párt továbbra is egy nyitott előválasztást képvisel, vagyis nem csak azok indulhatnának, akik a tárgyalóasztalnál maradnak. Barabás szerint nem volt formális döntés, kézfelemeléses kiszavazás az egyes résztvevőkről, mindenki végül is önmagától távozott.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.