A Csetényi Csaba érdekeltségébe tartozó Network 360 Reklámügynökség Kft.-vel és az Affiliate Network Kft.-vel még szeptember 27-én kötött keretszerződést a Miniszterelnöki Kabinetiroda. A kontraktus a jövő augusztusban jár le.
A Magyar Nemzet felveti, hogy „Megüzentük Brüsszelnek: 98% nem a kényszerbetelepítésre” szövegű hirdetések némileg félrevezetőek, hiszen a referendumon a választásra jogosultaknak csupán 44,08 százaléka vett részt, így az érvénytelen volt.
A népszavazást megelőző reklámhadjárat – emlékeztet a lap – többszörösébe került a mostaninak: a kormány arra saját bevallása szerint nettó 5,9, vagyis bruttó 7,5 milliárd forintot költött. A teljes kampány – benne az október 2-át megelőző ötven nap, valamint az azt megelőző tájékoztatósorozat hirdetései – összességében azonban ennél jóval többe, 12-13 milliárdba kerülhetett.
E feladatok ellátására is a Csetényi Csaba érdekeltségébe tartozó cégekkel állapodott meg a kormány – fűzte hozzá az MN.