szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Honosítási eljárásokkal kapcsolatos vesztegetés ügyében vádat emelt az ügyészség három emberrel szemben – közölte a fővárosi főügyész.

Az ügy első- és másodrendű vádlottja, két nő a munkája révén ismerte meg egymást, majd összebarátkoztak. Az elsőrendű vádlott a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ügyintézője volt, feladatainak jelentős részét tette ki a honosítási eljárások megindításával kapcsolatos ügyintézés. A másodrendű vádlott idegenrendészeti segítőként járt el külföldiek állampolgársággal kapcsolatos ügyeiben, a harmadrendű vádlott pedig az ő élettársa volt az elkövetés idején.

A másodrendű vádlott 2013 elején arra beszélte rá barátnőjét, hogy pénzért kedvezően járjon el olyan ügyfelek egyszerűsített honosítási ügyeiben, akik nem feleltek meg jogszabályi feltételeknek: nem jelentek meg személyesen a hivatalban, vagy mert nem beszéltek magyarul.

A másodrendű vádlott ezért a kérelmezőktől körülbelül 250 ezer forintot kért, az összegből pedig ügyletenként 10-20 ezer, de legfeljebb 50 ezer forintot adott át a bevándorlási hivatal ügyintézőjének.

Az ügyfelektől a kérelmeket, valamint az egyszerűsített honosítási eljárás megindításához szükséges iratokat a másodrendű vádlott – többnyire a harmadrendű vádlott mint bűnsegéd közvetítésével és közreműködésével – juttatta el a bevándorlási hivatal ügyintézőjéhez, aki azokat a jogszabályi feltételek hiányában is iktatta, majd megindította az egyszerűsített honosítási eljárásokat.

A vádlottak a vád szerint 19 külföldi állampolgár egyszerűsített honosítási ügyében jártak el jogellenesen.

A Budapesti X. és XVII. kerületi ügyészség a három vádlottat bűnszervezetben elkövetett hivatali vesztegetéssel – az elsőrendű vádlottat a vesztegetés elfogadásával – vádolja, és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt – olvasható a főügyész közleményében.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!