Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Elfogtak a fővárosban egy 32 éves magyar férfit, aki öt éve megölt egy 81 éves német férfit Berlinben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
A gyanúsított még 2011-ben került baráti kapcsolatba a német állampolgárral. Egyik találkozójuk alkalmával, 2011. november 12. és 15. között V. János összeszólalkozott az idős férfival, majd olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett meghalt.
A német rendőrök a feltételezett elkövető beazonosítása után jogsegélykérelmet terjesztettek elő, amelynek keretében felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal.
A BRFK rendőrei kedden zuglói munkahelyén elfogták a budapesti V. Jánost, akit őrizetbe vettek. A bíróság csütörtökön elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.