Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Még az orvosokat és a szülésznőket is meglepte, hogy pár óra alatt három ikerpár is született az egri Markhot Ferenc Kórházban. Évente nagyjából 1500 kisbaba születik az osztályon, naponta átlagosan 4-5, de ilyenre még sohasem volt példa. Most ősszel egyébként is a szokásosnál több volt az ikerszülés – tudósított a szombati RTL Híradó.
Tomi és Levente 4 napos, Tomi született néhány perccel korábban, ő elevenebb is a testvérénél. Anyukájuk azt mesélte, hogy még mindig kapaszkodnak egymásba, mindenki a csodájukra jár.
Ugyanazon a napon két másik családnál is ikrek születtek. Az orvosok is meglepődtek ezen.
Ez az időszak nagyon különleges nekik – mondta az osztályvezető főorvos. Hernádi László szerint az elmúlt évtizedekben ilyenre nem volt példa náluk.
A másik két ikerpárt, két kislányt és két kisfiút császármetszéssel segítették világra, ők koraszülöttek. Kis súlyuk miatt ketten inkubátorban vannak, egy ikerpárt pedig Debrecenben vittek, de úgy tudni, nincs semmi baj, mindannyian egészségesek.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.