szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A férfi önként ment be a rendőrségre, a nő holttestét megtalálták a lakásban.

Önként ment a XVII. kerületi Rendőrkapitányság épületébe egy férfi, hogy feladja magát - írja a Police.hu.

Az 58 éves budapesti férfi még pénteken este 7 óra körül ment be a XVII. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol elmondta, hogy korábban lakásukban megszúrta élettársát.

A kerületi Domaszék közben található lakásban a rendőrök megtalálták az 52 éves élettárs holttestét.

A férfi ellen – őrizetbe vétele mellett - a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Radar360: Újra korlátozásokat hoz a járvány

Radar360: Újra korlátozásokat hoz a járvány

Égett az erdő Piliscsabánál

Égett az erdő Piliscsabánál

Két remek Ubisoft-játék is jön ősszel, köztük az új Assassin's Creed

Két remek Ubisoft-játék is jön ősszel, köztük az új Assassin's Creed