Gyárfásék bedurvulnak: feljelentik a "rágalmakat megfogalmazókat"

Gyárfás Tamás és a Magyar Úszószövetség egyaránt jogi lépéseket tesz az elmúlt napokban nyílt hazugságokat és rágalmakat megfogalmazókkal szemben – olvasható a szövetség friss közleményében.

  • hvg.hu hvg.hu
Gyárfásék bedurvulnak: feljelentik a

A MÚSZ hitelrontásért bepereli Németh Zsolt egykori nyíltvízi szövetségi kapitányt, amiért azt állította egy tévés nyilatkozatában, hogy a szövetség megvásárolja a közgyűlési szavazatokat. Állításával ellentétben az egyesületek kizárólag az eredményességi rangsor alapján kapják a támogatásokat, amelyekről a szerződést a szövetség akkor továbbítja a számukra, amikor a nekik járó források megérkeznek a szövetséghez az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Ennek aláírása, folyósítása teljes mértékben független a mindenkori közgyűlés időpontjától.

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke szintén jogi lépéseket tesz Szabó József olimpiai bajnok ellen, aki a fullank.com internetes portálon tett hamis állításokat azzal kapcsolatban, hogy az elnök a múltban jutalékot vett fel a megkötött szponzori szerződések után. Gyárfás Tamás kijelentette, az olimpiai aranyérmes úszóval a nyilvánosság előtt nem kíván nyílt vitát folytatni, a bíróságon azonban kénytelen elégtételt kérni, hiszen 1993 óta soha, semmilyen formában nem vett fel sem jutalékot, sem fizetést, sem költségtérítést a MÚSZ-tól, mint ahogy Szabó József többi, részben kegyeletsértő állításai is minden valóságalapot nélkülöznek.

Orbán is megszólalt - A Fidesz rövid úton lezárná a Gyárfás-korszakot

Fideszes politikusoktól úgy értesültünk, nem szeretnék sokáig halogatni a rendteremtést a szövetségben. A kiszemelt új vezető azonban nem Czene vagy Seszták lenne. A miniszterelnököt is megkérdeztük, egyértelmű utalást tett arra, mi a véleménye.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.