Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A XII. kerületben garázdálkodik és legutóbb egy áramszolgáltató munkatársának adta ki magát.
A hegyvidéki rendőrök keresik azt a férfit, aki egy áramszolgáltató alkalmazottjának adta ki magát, így jutott be egy idős asszony lakásába, majd onnan több millió forint készpénzt lopott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
A férfi kedden délelőtt egy Csaba utcai lakásba ment be úgy, hogy egy áramszolgáltató munkatársának adta ki magát, majd a lakásból több millió forint készpénzt lopott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható férfit felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-20-441-5646-os telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy írjon a 06rk@budapest.police.hu e-mail-címre.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.