Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Nagyvárad tér és a Lehel tér között kellett buszra szállni az utasoknak.
Frissítés: A 3-as metró ismét a teljes vonalon közlekedik.
Olvasónk szerint az egyik metróvezető azt mondta, a Deák téren füstöl egy szerelvény, ezért kellett leszállítani az utasokat. Egy másik olvasónk beszámolója szerint rengeteg tűzoltókocsi érkezett a Deák térre.
A katasztrófavédelem honlapján azt írták, hogy egy metrószerelvény első kocsijánál észleltek füstöt a 3-as vonalon, a Deák Ferenc téri állomáson, amelynek kiürítését a fővárosi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt megkezdték. Az egységek az áramtalanítást követően keresik a füst okát. A közlekedési társaság negyven metrópótló autóbuszt biztosított a forgalomkorlátozás idejére.
A 444.hu-n videó is látható az elfüst metrószerelvényről.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.