Nem lesz Pharaon-vizsgálat, lesöpörte a Fidesz az ellenzéki tervet

A nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti képviselői nem támogatták azt az ellenzéki indítványt, hogy ténymegállapító vizsgálat kezdődjön a Pharaon-ügyben - közölte a bizottság szerdai, részben zárt üléséről Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke.

  • MTI MTI
Nem lesz Pharaon-vizsgálat, lesöpörte a Fidesz az ellenzéki tervet

Az elmúlt fél évben a magyar közéletet egyik leginkább tematizáló kérdése a Pharaon-ügy volt, ezért az ellenzéki képviselők az igazság megismerése érdekében javasolták a ténymegállapító vizsgálatot, amelyet azonban a kormánypárti képviselők nem támogattak - közölte Molnár Zsolt bizottsági elnök.

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke újságíróknak azt mondta, azért nem támogatták a javaslatot, mert a magyar hatóságok jogszerűen jártak el, amikor beutazási és tartózkodási engedélyt adtak ki Gaith Pharaonnak.

Az országba belépett Pharaon nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot Magyarország számára, de ha az FBI által körözött adatokkal rendelkező Pharaon próbál meg belépni, el fogják fogni – tette hozzá.

A kérdés azért volt fontos, mert ha létrejött volna a bizottság, akkor olyan dokumentumokat kérhetett volna ki az ellenzék, amelyekhez most nem tudnak hozzáférni.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.