szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Magyarország újabb szankciókat is javasol Észak-Korea ellen.

Az Észak-Korea ellen javasolt uniós intézkedésekről és Magyarországra érkező dél-koreai beruházásokról folytatott megbeszéléseket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kétnapos szöuli látogatásán, ahol a tárcavezető kemény szavakkal illette Észak-Koreát is.

Szijjártó azt mondta, hogy ma az Iszlám Állam mellett az jelenti a legnagyobb biztonsági fenyegetést a világra, ha "az észak-koreai diktátor atomfegyver kifejlesztésére vonatkozó tervei sikeresek lesznek".

Észak-Koreát egy őrült kommunista diktátor vezeti, aki veszélyt jelent az egész világra

– közölte Szijjártó, aki ezt azzal indokolta, hogy Kim Dzsong Un mindent megtesz azért, hogy nukleáris fegyvert fejlesszen ki, és csak az idén huszonnégy rakétakísérletet hajtottak végre az országban. 

A külügyminiszter azt is mondta, Magyarország elkötelezett amellett, hogy a nemzetközi közösség mindenáron akadályozza meg, hogy Észak-Korea atomfegyvert tudjon előállítani. Ezért Magyarország azt kezdeményezi, hogy az Európai Unió léptessen életbe újabb szankciókat az ENSZ jelenleg érvényben lévő szankcióin túl.

Szijjártó Péter kifejtette: Magyarország azt javasolja, hogy újabb szektorokat helyezzenek uniós beruházási tilalom alá, így az észak-koreai kohászat és repülőgépipar esetében is tiltsák meg európai vállalatoknak a beruházásokat. Ugyancsak meg kellene tiltani az európai uniós országoknak és cégeknek, hogy Észak-Koreának vagy ottani vállalatoknak számítástechnikához, bányászathoz vagy vegyiparhoz kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtsanak, valamint a teljes ottani politikai vezetést utazási tilalmi és vagyonbefagyasztási listára kell helyezni. Hozzátette: Magyarország emellett kezdeményezi Észak-Korea szénexportjának további korlátozását, ugyanis ez adja az ország devizabevételének egyharmadát.

A külügyminiszter úgy látja, ezzel a négy intézkedéssel lehetne elérni, hogy Észak-Korea ne jusson hozzá azokhoz a pénzügyi forrásokhoz, devizabevételekhez, amelyekkel jelenleg lehetősége van arra, hogy viszonylag rövid időn belül atomfegyvert fejlesszen ki. Most már világos, hogy "határozatokkal, mindenfajta szép szavakkal" ezt nem lehet megakadályozni, tehát kemény, az eddigieknél sokkal szigorúbb és az ENSZ által elfogadottaknál is szélesebb körű szankciókra van szükség – vélekedett.

Azt is elmondta, hogy Dél-Korea nagyrabecsülését fejezte ki Magyarország ezen álláspontja miatt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!