A migránsok érmintáját is vizsgálják a rendőrök

A terrorveszély miatt a menekültek biometrikus adatait, azaz ujjlenyomatát, arcképét, érmintáját is ellenőrzik és összevetik a nemzetközi adatbázisokkal a határnál a rendészeti szakemberek, ha szükséges – írta a Magyar Idők.

  • MTI
A migránsok érmintáját is vizsgálják a rendőrök

Több százezer hamis biometrikus útlevél került forgalomba az Európai Unióban, amit az embercsempészek és az Iszlám Állam terroristái is kihasználnak – közölte a Magyar Idők az ORFK-tól kapott választ idézve.

Hozzátették, a honvédség Afganisztánban szolgáló csoportjai az amerikai hadseregtől kaptak olyan berendezéseket, amelyekkel közvetlen adatokat szerezhetnek egy-egy terrorgyanús személyről az amerikai információs csatornákon keresztül.

Az eszközöket katonáink az amerikai katonákkal együttműködésben egyelőre csak a missziós területen használják, ám elképzelhető, hogy ezeket a berendezéseket is bevethetik a határoknál Európában, ha sikerül bevonni a NATO-erőket is az illegális migráció miatt kialakult válság kezelésébe.

 

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.