Ezrével találhatók beszögelt ajtajú, elhagyott házak Magyarország peremvidékén, ahol sok falu lélekszáma ma már a száz főt sem éri el. Az egyik legkisebb ilyen településen, az 1910-ben még 266 lelkes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornabarakonyban ez idő szerint már több mint háromszor annyi ház, illetve lakás található (konkrétan 44), mint ahány helyi lakos (összesen 12 fő) él az Aggtelekhez közeli faluban. Hasonló a képlet pár kilométerrel arrébb, Tornakápolnán is, ott ugyancsak 12 helyi lakosra 34 különálló lakóingatlan jut – derül ki a Magyarország közigazgatási helynévkönyve 2016 című, friss KSH-kiadványból.

Lélekszámát tekintve a legtöbb „két számjegyű” falu azonban nem a legnagyobb északkelet-magyarországi megyében található, hanem Délnyugat-Dunántúlon: a 245 zalai község közül 41-ben ugyanis legfeljebb pár tucat személy él. A legkisebb, saját képviselő-testülettel bíró, formálisan önálló település maga is zalai illetőségű: az egykor nemesek lakta göcseji Iborfián az összlélekszám pillanatnyilag már csak 9 fő. A törpeközségek között a második legkisebbnek ez idő szerint a borsodi Gagyapáti minősül. A csereháti helységnek éppen egy futballcsapatnyi lakosa van, azaz 11 fő.
A legfeljebb pár tucatnyi lakost felmutatni képes miniatűr települések a területüket tekintve viszont nem is mindig olyan nagyon aprók. A várromjáról nevezetes, 79 lelkes Regéc felségterülete például 2721, az ugyancsak zempléni Nagyhutáé (56 fő) pedig 3506 hektárra terjed ki, ami meghaladja jó pár város – például Balatonföldvár, Balatonfűzfő, Budaörs, Gyál, Hévíz, Kerepes, Pilisvörösvár, Villány, Aszód, Balassagyarmat – közigazgatási területének nagyságát. Szintén nem túl magas a népsűrűség például Somogy megyében a 96 lakosú Kaszón, illetve a 28 lelkes Libickozmán sem, ezek a községek 2248, illetve 2297 hektáros határt tudhatnak magukénak.

Százlakosúnál kisebb falvak Vas megye után a legnagyobb számban Borsod-Abaúj-Zemplénben alakultak ki, ahol ma már 29 ilyen települést tartanak számon Gömörszőlőstől (86 lakos) Mogyoróskáig (80), Becskeházától (27) Abaújalpárig (59). A további sorrend: Baranya megye (23 törpeközséggel), Vas (18), Veszprém (14), Somogy (13). Ezenkívül még négy olyan megye akad – Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Pest, Tolna –, ahol ugyancsak erősen „elfogyóban látszik lenni” egy-két település. A legkisebb lakott helyek egyébként általában 150–250 kilométer távolságra találhatók a fővárostól, ám kivételek is léteznek: a börzsönyi Tésa például 85 kilométerre fekszik Budapesttől.
A lélekszám alapján immár csak két számjegyű települések közé tartozó falvak egy része valaha jóval nagyobb közösségeknek adott otthont. A most 65 lakosú Tolna megyei Murga száz éve például még 686, a jelenleg 81 lelkes baranyai Almáskeresztúr pedig 551 személy lakhelye volt. Jószerint ugyancsak megtizedelte az elmúlt évszázad a ma 88 fős baranyai Erdősmárokot: a korábban Püspökmároknak nevezett faluban 1910-ben még 597-en éltek.