Szegeden már törni kell a jeget a kikötőben

Az első jégtörő hajó a szegedi medencés kikötő bejáratánál dolgozik.

  • MTI MTI
Szegeden már törni kell a jeget a kikötőben

Elrendelte a jégtörés megindítását az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője, az első jégtörő hajó a szegedi medencés kikötő bejáratánál dolgozik – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a jégtörés elrendelését a következő napokban várható jelentős lehűlés indokolja.

A jégtörést egyelőre azokon a helyeken rendelte el a törzs vezetője, ahol a vízi létesítmények védelméért szükséges a jég terelése, a vízi közlekedés fenntartása. A jég törése vagy terelése ott is indokolt, ahol a jég zajlik, hogy ne alakulhassanak ki jégtorlaszok – olvasható a tájékoztatásban.

Az első jégtörő hajó a szegedi medencés kikötő bejáratánál dolgozik. A Dunán még nem alakult ki olyan helyzet, amely jégtörést igényel.

Az országban a káros jégjelenségek megelőzéséért a Dunán és a Tiszán azonnal bevethető 18 jégtörő hajó, további 2 jégterelő hajó pedig trailerrel tetszés szerinti helyre szállítható.

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.