szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hiába indult meg a civil kezdeményezés, hogy ruhákkal segítsék a hidegben a hajléktalanokat, sok kabátot olyanok visznek el, akiknek láthatóan nem a túlélésük múlik ezen.

Négy jól öltözött, ám meglehetősen rosszarcú személy válogatott az elsősorban hajléktalanoknak szánt kabátokból – így írt az egyik adományozó a Facebookon arról, mit látott, amikor a Vígszínháznál kitették az utcára a hajléktalanoknak szánt kabátokat. A Népszava ír arról: több incidens is történt, amióta megindult a Szabadfogas mozgalom. „Hajléktalan, rendőr sehol a közelben. Hiénák várják a szabadrablást, szinte marakodva lesik a portékát, nyomban rámennek a tiszta, minőségi, jó holmikra, undorral lökik félre a sálat, a sapkát" – idézik az egyik adakozó beszámolóját Budapestről. De hasonló beszámolók érkeztek Debrecenből is.

A forgalmasabb helyeken ruhafogasokat helyeznek ki, azzal a felirattal: „ha fázol, vegyél el egy kabátot. Ha nem szeretnéd, hogy mások fázzanak, tegyél ide egyet". Az akcióhoz a Vígszínház, a veszprémi Petőfi, a budapesti Katona, a József Attila és a Karinthy Színház is csatlakozott. A Vígszínház előtt kisebb dulakodás is kialakult, csak a közterület-felügyelet, illetve a rendőrök megjelenése után csillapodtak az indulatok. A ruhaneműkre késő délután is egyenruhások vigyáztak.

„A Vígszínház úgy tudta segíteni a civil kezdeményezést, hogy a hozzánk jelentkezett hajléktalan-befogadó központoknak saját költségen elszállítottuk a színház előtt jelentős mennyiségben felhalmozódott ruhákat" - tájékoztatta a lapot Molnár Karesz, a Vígszínház sajtófőnöke. A XIII. kerületi közterület-felügyelet vezetője pedig azt nyilatkozta: a kezdeményezést ők is pozitívnak, hasznosnak, ám átgondolatlannak tartják. „A kezdeményezők a széleskörű támogatásban és emberi jóindulatban bízva nem gondoskodtak szociális munkások, vagy más, a hajléktalan ellátásban jártas közreműködők jelenlétéről. Ez kétségtelen problémákat idézett elő" - fogalmazott.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!