szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár korábban a közmédia arról tájékoztatott, hogy francia sofőr vezette a péntek éjszaka Verona közelében szerencsétlenül járt magyar buszt, a jármű üzemeltetője szerint ez nem igaz.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a kigyulladt buszt mégsem francia sofőr vezette. Erről a gimnáziumnak bérbe adó Pizolit Személyszállító Kft. egyik munkatársa beszélt a lapnak. Azt közölte, hogy két gyakorlott, főállású munkatársuk vezette a járművet. Azt határozottan cáfolta, hogy francia sofőr ült volna a volán mögött.

A busztársaság egyelőre semmit sem tud a munkatársairól, és arról sincs információja, hogy a buszvezetők túlélték-e a balesetet. Korábban olyan hírek is megjelentek, hogy a halálos áldozatok között volt az egyik sofőr is; az olasz sajtóban az is megjelent, hogy az egyik sofőr kirepült a busz ablakán.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!