szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Index azt írja, maga a TEK-főigazgató, Hajdu János tett feljelentést, most pedig hűtlen kezelés miatt nyomoznak a bűnüldöző szervnél.

Hűtlen kezelés miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség ismeretlen tettes ellen egy olyan ügyben, amely a Terrorelhárítási Központ egyik közbeszerzésével kapcsolatos – írja az Index több, egymástól független forrásra hivatkozva.

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a lapnak megerősítette, hogy a főügyészség tavaly június 17-én rendelte el a nyomozást, miután a TEK főigazgatója, Hajdu János feljelentést tett. A nyomozás határideje február 17., de még nincs az ügynek gyanúsítottja. A szóvivő az MTI-vel azt is közölte, hogy gyanúsítotti kihallgatásra sem került még sor.

A TEK sajtóosztálya szintén elismerte az Indexnek, hogy visszaélés történt, ők azt közölték, hogy "a TEK belső ellenőrző tevékenysége során tárt fel néhány gyanús és feltehetően jogellenes cselekményt gazdasági területen", ellenben a TEK soraiban csak erkölcsileg és büntetőjogilag teljes mértékben feddhetetlen munkatársakat alkalmaz, ezért "haladéktalanul megtették a megfelelő lépéseket", és feljelentést tettek.

A lap rendészeti forrásból úgy értesült, hogy a belső vizsgálat egy olyan, több tízmillió forintos beruházásnál bukkant törvénytelenségekre, ami egy TEK-es épületfelújítással kapcsolatos. A gyanú szerint a TEK gazdasági vezetésének egyik tagja fiktív munkálatokért is fizetett egy külsős cégnek, és egyes információk szerint a belső vizsgálat után végül távoznia kellett a szervezettől a TEK gazdasági igazgatóhelyettesének.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!