szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Van olyan képviselő, aki nyugdíjas éveibe fektetett már most milliókat, mások inkább kocsit, motort, vagy egyenesen kishajót vettek maguknak az elmúlt évben - derült ki, miután kedd éjszaka közzétették a friss képviselői vagyonnyilatkozatokat.

Dömötör Csabának, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárának eltűntek a gyerekei és a felesége a vagyonnyilatkozat elejéről, de a végén azért feltűnnek. Az államtitkár az ő nyilatkozataikat is csatolta, de ezek természetesen nem nyilvánosak. Még mindig lízingeli 2015-ben szerzett Ford Mondeóját. 200 ezer forinttal nőtt a bankban tartott készpénzállománya, így már 1 millió 800 ezer forint felett rendelkezhet. Az autólízinget és a lakáshitelt 1 millió forinttal törlesztette, így most 11 milliós kintlévősége van. Érdekes viszont, hogy ugyanazt a lakást, amit tavaly 91 ezer forintért adott ki havonta, idén már sikerült havi 317 ezerig feltornásznia. Mi ez, ha nem az ingatlan-bumm?

Dúró Dóra 2016-ban kocsiba fektetett, ami talán érthető, hiszen 2014-ben már öttagúra bővült a család, ráadásul a férj munka nélkül maradt (legalábbis képviselői mandátumáról a nyáron kénytelen volt lemondani Novák Előd, a Jobbik volt alelnöke). A 2010-es Renault Megane már nincs meg, vélhetően ezen túladtak, hogy befektessék az új autóba az árát. Egy év alatt majdnem 3,75 millió forintot törlesztettek házastársával, a magánszemélyek felé viszont egy fityinget sem. A telefonon, üzemanyagkártyán és a laptopon kívül idén egy iroda használata emelte a juttatások összegét.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár nevét már csak azért is leírjuk, mert azon kevesek közé tartozik, akik képesek voltak számítógép elé ülni 2017-ben és begépelni a vagyonnyilatkozatukat, a rettentően infantilis kézzel odabökött jelnyelv helyett, amit egyes képviselők megengedtek maguknak. A bankban most már 7,5 millió forintot tart, ez 1 millió 300 ezer forinttal több, mint egy évvel korábban. Minden más változatlan a nyilatkozatában az egy évvel ezelőttihez képest.

Tuzson Bence kommunikációs államtitkár átstrukturálta és közel 20 millió forinttal csökkentette megtakarításait, miközben tavaly még 6,8 milliós banki hiteléből egy év alatt csak 300 ezret fizetett vissza. Az "eltűnt" 20 millió nem jelent meg új ingatlanként vagy vagyontárgyként a bevallásában, a politikus viszont továbbra is fixen 5 millió forintot tart otthon készpénzben. 2016-ban valóságos műszaki cikk-özön zuhant az államtitkárra: vízforralót, iratmegsemmisítőt, hűtőt, mikrót és nyomtatót is kapott használatra.

Bánki Erik fideszes képviselő felélhette befektetéseit. Legalábbis tavalyhoz képest eltűnt 13,2 millió forintnyi részvénye, 68 ezer eurónyi állampapírja, 6000 dollárnyi befektetési jegye és 2 milliónyi takarék részvénye. A készpénzállománya is jelentősen megcsappant, 12 millióból csak kettő maradt. A számláján tartott 4,1 millióból pedig csak 1 millió 350 ezer forint. A devizája viszont 3,8 millióról 10 millió forintra nőtt, tehát nincs még minden veszve. Rengeteg pénzzel tartoznak viszont neki:  egy 18, egy 56,5 és egy 10 millió forintos tagi kölcsönt követelhet vissza. A bankhitele 4 millió forinttal 60-ról 56 millió forintra csökkent, tehát a befektetések nem ide áramlottak. Létrehozott viszont két céget Pannon PR 2020 és BA-Agrár néven.

Hende Csaba volt honvédelmi miniszter, most fideszes képviselő felerészben vett egy 108 négyzetméteres lakást a XII. kerületben, garázzsal. Behajthatta valakin a kölcsönt is, mert tavaly még 1,966 millió forint volt a számláján, 8 és fél millió viszont más szerződés alapján állt fenn. Idén már 9,023 millió forintja van a bankban. Nem adja ki továbbá egyik ingatlanját már irodának 450 ezer forintért havonta, mint tavaly.

Szatmáry Kristóf fideszes képviselőnek 700 ezer forinttal megcsappant a készpénzállománya, a bankban viszont még ennél is súlyosabb a helyzet. 5 millió forintból csak félmillió maradt. Magánszemélyekkel szembeni tartozása viszont 30 millióra nőtt a 25-ről. A tavaly még 460 ezer forint értéken beírt, 2014-ben kapott laptopját idén már 700 ezer forintra becsülte és az iphone-jának az ára is felment 20 ezer forintot.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke legalább 300 ezer forinttal soványabb bankszámlával rendelkezik, mint tavaly, alig 176 ezer forint van a számláján. Devizatartaléka minimálisan csökkent, alulról nyaldossa a 2 millió 200 ezer forintot. Egy adóstársával közösen 5 millió forinttal tartoznak a banknak. Egy Skoda Octavia is jár neki juttatásként havi 80 ezer forintért, viszont BKV-bérletet is kap.

Völner Pál, IM-államtitkár ingatlantulajdoni viszonyai nem változtak, ugyanaz az Audi A6-osa van, mint 2015-ben, 2,3 milliós készpénzkészletei 3,1 millióra gyarapodtak. 2016-ban kapott hivatali gépjárművet is, ennyivel nőtt a juttatásai köre, amibe telefonkártyát, üzemanyagkártyát, egy iPhone5-öst, iPadot és egy Dell notebookot kell beleérteni még.

Tállai András NGM államtitkár. A matyó grandénak Mezőkövesden több ingatlana is van, ezekben nincs változás, nem vett újabbakat. Mégis elfogyott a pénzéből, a 2015-ös 42,3 milliós értékpapír vagyona lecsökkent 35,6 millióra. Van 28,8 milliós pénzintézeti követelése, ami a 2015-ös 12,3 millióról megnőtt.  Új munkát is talált magának az államtitkár, a Saldó Zrt-ben szerkesztő lett havi bruttó 270 ezer forintért. Ugyanezt teszi a Kompkonzult Kft-ben havi 250 ezerért. A juttatásokban nincs változás. 2016 decemberében kapott 15 ezer forint értékben palackozott italokat, érméket, 70 ezer értékben festményeket (2015-ben is kapott), és könyveket, kiadványokat is 25 ezres értékben.

Lezsák Sándor fideszes parlamenti alelnök ingatlanjaiban nincs változás, amivel gazdagodott: vett egy Volkswagen Polót 2016-ban. Emellett tudott törleszteni: 16,5 millióról 13,7 millióra csökkent a banki tartozása, és  15,5 -ről 12 millióra a magánemberek felé fennálló tartozása. Írói honoráriuma megnőtt, 2016-ban a 300 ezer forint (2015) helyett 450 ezret kapott. Javadalmazása havi bruttó 1,29 millió forint.  Juttatásként három SIM_kártya, két telefon, fénymásoló és lakáshasználat járt neki, ez eggyel több telefon és kettővel több SIM-kártya, mint 2015-ben. Eltűnt az őstermelői bevétele is, ami 2015-ben 7,59 millió volt.

Kerényi János 2016-ban vett egy BMW 520-ast, ezzel egészítette ki a Steyer Puch terepjáró, és Nissan Vanette felállású flottáját. 45 milliót követelt valakin 2015-ben, ez 2016-ra 35 millióra csökkent. Továbbra is őstermelő évi 1 milliós bevétellel. 

Hollik István ingatlanhelyzete változatlan, családi ajándék lakása van a budai Várkerületben. 2016-ban vett egy Ford Mondeót. Pénzintézeti tartozása a 2015-ös 7,2 millióról 7 millióra csökkent. Fizetését sem közli – ő volt tudvalévőleg az, aki kijelentette, hogy a civil szervezetek gazdálkodását átláthatóvá kell tenni. 

Halász János vásárolt egy 68 nm-es lakást Debrecenben, így itt már két lakása van. Eltűnt viszont az 1,6 milliós életbiztosítása és a 7,8 milliós pénzpiaci befektetési jegye, valamint a 1,5 milliós takarékbetétje is. Juttatásként újdonság neki a frakciószóvivői telefon- és autóhasználat, és egy tevékenységét segítő személy is rendelkezésére áll 2016-tól. 

Vadai Ágnes, a DK politikusa, független országgyűlési képviselő 5 millió forintos magánkölcsönt vett fel valakitől, az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárnál vezetett 4,6 milliója 200 ezer forinttal gyarapodott, ahogy a Horizont Magánnyugdíjpénztárnál vezetett számlája is. Nála jobban talán senki nem fektetetett a Tisztelt Házban nyugdíjas éveibe. Ráadásul 2016-ban a DK Oktatási és Képzési Központjának vezetőjeként zsebre rakhatott egy év alatt bruttó 698 ezer 594 forintot is. Tele lett juttatásként kapott laptopokkal és kiegészítőkkel is.

Varju László a DK politikusa, független országgyűlési képviselő tavaly év végén örökölt meg egy 1455 m2-es telket családi házzal 1/3-os  résztulajdonban. Készpénz készlete 3 millióról két millióra csökkent. Párszázezer forintos pénzügyi befektetései minimális hasznot hoztak. Kifizette 2 millió forintos banki hitelét és egy 6 millió forintos magánkölcsönt is. A Demokratikus Koalíció számára végzett újságszerkesztés címén egész évben összesen bruttó 698 ezer forintot keresett. Rengeteg irodai eszközt kap juttatásként az Országgyűléstől.

Mesterházy Attila 2015-höz képest eladta egyik veszprémi garázsát, de még nem kell félteni, mert ingatlanfronton továbbra is van egy 68 nm-es budapesti panellakása, és két-két telke Alsóörsön, illetve Balatonalmádiban. Honda motorját egy BMW-re cserélte, amihez viszont hitelt kellett felvennie, így jelenleg 2,2 millióval tartozik egy pénzintézetnek. Úgy látszik, a motorvásárlás a korábbi 4 milliós megtakarítását is felemésztette, mert a 2016-os nyilatkozata szerint nincs külön megtakarítása.  Porcelángyűjteményétől viszont nem vált meg az MSZP-s politikus. Újdonság még, hogy a juttatásként kapott hűtő és kávéfőző egy iPhone-nal is kiegészült.

Soltész Miklós államtitkár anyagi helyzete szinte alig változott, a politikus a tartozásából törlesztett nagyjából 1 millió forintot, így már nem 7,6, hanem csak 6,5 millióval lóg a banknak. Új ingatlan vagy nagy értékű ingóság nem került a birtokába, ahogy megtakarítása, értékpapírja sincs. Fele részben övé egy budajenői, 113 nm-s családi ház egy 960 nm-s telken, Balatonföldváron ötöd részben tulajdonol egy 130 nm-s családi házat egy 1079 nm-s telken. Budajenőn korábban hitelre vett egy 1082 nm-s telket. Budapest VII. kerületében egy 87 négyzetméteres társasházi lakás ötöde az övé, haszonélvezeti joggal terhelt.

Czibere Károly államtitkárnak anyagi helyzete szinte változatlan (családi ház fele a 18. kerületben és egy Suzuki Swift), a részvényei összege sem változott (összesen 161 ezer), a pénzintézeti számlakövetelése nőtt 3 millió forinttal, így összesen 10 millió tart a bankban. Gazdasági érdekeltségei (Számtárs Bt, kültag, 50 százalékos tulajdonos, Procib bt kültag, nincs tulajdoni hányada) nem változtak, onnan osztalékot, juttatást nem kap.

Csepreghy Nándor államtitkár (címlapképünkün) beújított egy vitorlás kishajót (típusa JS9000), Alfa Romeóját pedig egy 2010-es Minire cserélte. Az államtitkár új festményekkel gyarapodott - melyek számát sosem közli -, bélyeg és könyvgyűjteménye állandó. Ahogy az I. kerületi társasházi lakás fele is. Adóköteles jövedelme eseti jelleggel származik ingóság adás-vételéből, ám ezt sem részletezi. Ami kiderült, hogy havi 30 ezret lakástakarék-pénztárba tesz, és a 6 havi illetményét meghaladóan 3 milliós készpénzzel rendelkezik, ez is újdonság korábbi bevallásához képest.

Bíró Márk a Fidesz némája: a korábbi 3,5 millióról 4 millióra növelte a készpénzét, a pénzintézetnek visszafizette az 1,4 milliót, magánszemélynek viszont már nem 10, hanem 15 millióval tartozik. Egy pásztói ingatlan fele és egy 1973-as Mercedes az övé, továbbra is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Radar360: Indul a parlamenti ősz, ismét polgármester lett a vadászházas fideszes

Radar360: Indul a parlamenti ősz, ismét polgármester lett a vadászházas fideszes

Tovább kedveskedik Trumpnak Szijjártó

Tovább kedveskedik Trumpnak Szijjártó

Az oroszoknál állítólag tömegek jelentkeznek, hogy teszteltessék magukat a helyi vakcinával

Az oroszoknál állítólag tömegek jelentkeznek, hogy teszteltessék magukat a helyi vakcinával