„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Négyszázezer munkahelyet vehet el az automatizáció.
Egyáltalán nem készül az Orbán-kormány az automatizáció és a mesterséges intelligencia kihívására - írja közleményében Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője. A közleményben felidézi az OECD előrejelzését, mely szerint a közeljövőben a foglalkozások tíz százaléka teljesen eltűnik, negyedüket pedig komolyan veszélyeztetik a robotok. Mint írja, ez mindenekelőtt a nőket fogja érinteni, mert az emberi munkaerő kétharmada a hivatalokban és az adminisztratív területen teljességgel feleslegessé válik; a legfejlettebb tizenöt országban minimum ötmillió munkahely szűnik majd meg 2020-ig. Idézi Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert is, aki úgy számolt, hogy Magyarországon négyszázezer munkahely kerülhet veszélybe a digitális robbanás miatt.
A képviselő szerint a magyar kormány nemcsak nem készül a jövőre, hanem azzal ellentétesen cselekszik, lezüllesztve az oktatást és a kutatást, "külföldre kergetve" a tehetséges fiatalokat. Felrója továbbá, hogy nagyon alacsony a kompetenciamérések szerint a magyar fiatalok technológiai és digitális képzettsége. Mint írja, a szögesdrótkerítés és a "nacionalista bezárkózás" nem nyújt védelmet a negyedik ipari forradalom következményei ellen. Ujhelyi arra szólítja fel a kormányt, hogy cselekedjen, illetve készítsen világos akciótervet.Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.