Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség abban az ügyben, amelyben Szabó Ferenc, Körmend lemondott kereszténydemokrata alpolgármestere ellen tettek feljelentést. Állítólag egykori tanítványával, egy most 16 éves diáklánnyal folytatott viszonyt évekig.
Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője múlt kedden azt közölte, hogy állampolgári bejelentés történt az ügyben, amelynek nyomán feljelentéskiegészítést rendeltek el.
A szóvivő az MTI érkelődésére hétfőn már azt mondta: megindult a rendőrségi nyomozás, amelyet kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény alapos gyanújával ismeretlen tettes ellen rendeltek el. Ezzel a korábban elrendelt feljelentéskiegészítés okafogyottá vált, de gyanúsítás még nem történt az ügyben.
Szabó Ferenc egy hete még azzal indokolta lemondását az MTI-nek, hogy magánéletében történtek változások, illetve egyéb munkái szaporodtak meg annyira, hogy a továbbiakban nem tudja ellátni alpolgármesteri feladatait, de jelezte, hogy egyéni körzetében továbbra is önkormányzati képviselő kíván maradni.
A politikus akkor nem adott egyértelmű választ, hogy a jövőben is a Fidesz-KDNP színeiben kíván-e tevékenykedni a közéletben, annyit azonban megerősített, hogy január 27-én lemondott a pártjában viselt tisztségeiről. Az MTI-nek KDNP-s forrásból hétfőn megerősítették, hogy Szabó Ferenc azóta már kilépett a pártból is.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.