A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság jégtörő hajója csütörtök délután a kiskörei téli kikötőbe vontatta a meglehetősen viharvert tiszacsegei kompot, amelyet a partról sodort el a Tiszán végigvonuló jeges áradat - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs az MTI-vel.
Ezzel végül jó vége lett a történetnek, amely már a hét eleje óta húzódott.
Íme a komppal történt legfontosabb események hétfő óta:
Az OMIT egyébként külön kiemelte, hogy a Tiszán levonuló jeges árvíz miatt a Kisköre alatti folyószakaszon változó intenzitású jégzajlás tapasztalható, amely folyamatosan közelít Szolnokhoz. Ennek következtében nagy mennyiségű, több órán át tartó zajló jég és uszadék jelenhet meg a következő időszakban. Ezért a szakemberek felhívták a vízi eszközök tulajdonosainak figyelmét, hogy lehetőség szerint távolítsák el azokat a mederből, vagy erősítsék meg rögzítésüket. A kompok és pontonhidak tulajdonosai, üzemeltetői szintén számoljanak vízszintváltozással, jég, uszadék megjelenésével, és tegyék meg a szükséges intézkedéseket - tették hozzá.