Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Molnár Zsolt: a katonai titkosszolgálat oldaláról „se kép, se hang: cáfolat" volt a reakció.
Semelyik magyar titkosszolgálatnak nincs saját műveletből származó információja Matolcsy György jegybankelnök összeesküvés-elméletének alátámasztására – az Index információi szerint ez derült ki a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén, ahol a jegybankelnök súlyos vádjaira vártak egyértelmű bizonyítékokat az ellenzéki képviselők.
Emlékezetes, hogy Matolcsy György múlt szerdán az Országgyűlésben az MNB 2015. évről szóló üzleti jelentésének és beszámolójának általános vitájában a brókerbotrányok kapcsán azt mondta: "valakik a Magyar Nemzeti Bankot szerették volna felhasználni arra, hogy bankpánikot keltsenek Magyarországon 2015 áprilisára". Az MNB elnöke úgy fogalmazott: ami történt, "egy olyan nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységhez illeszkedik, ami 2014 őszén indult el".
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága szerdai zárt ülésén mások mellett a katonai és polgári titkosszolgálatoktól kért tájékoztatást a jegybank elnök állításairól. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke az ülést követően az Indexnek azt mondta: a katonai titkosszolgálat oldaláról „se kép, se hang: cáfolat" volt a reakció, vagyis semmiféle információjuk nincsen Matolcsy állításának alátámasztására. Márpedig a jegybankelnök a beszédében „titkosszolgálati és katonai" forgatókönyvre hivatkozott – utóbbival tehát Matolcsy egészen biztosan nem mondott igazat - írja az Index.
Molnár Zsolt szerint az MNB első számú embere olyan állításokat tett - ráadásul az Országgyűlés plenáris ülésén - amelyek Magyarország tekintélyét újból csorbíthatják, s nemzetközi diplomáciai bonyodalmakat okozhatnak. Kifejtette: a katonai diplomáciai, katonai hírszerzés vonalán nem, a polgári titkosszolgálati tevékenységgel összefüggésben vannak információk, amelyek alátámaszthatják a jegybankelnök szavait. Az ülésen a szolgálatok felsoroltak 2014-ben és 2015-ben történt eseményeket, amelyek összefüggésbe hozhatóak Matolcsy György szavaival, de Molnár Zsolt szerint az ügyben több kérdés maradt nyitva, mint amennyit megválaszoltak. "Az ügy nincs lezárva" - szögezte le.
Úgy véli vizsgálóbizottságnak kellene kivizsgálnia az ügyet, de ezt - mint elmondta - kormánypárti képviselők nem támogatják. A testület elnöke a nemzetbiztonsági bizottságban hallgatná meg Matolcsy Györgyöt, hogy számoljon be mire alapozta az állításait. Molnár Zsolt leszögezte: a jegybankelnöknek vállalnia kell a felelősséget, s ha igazat mondott, minden magyar állampolgár számára ki kell derülnie, de ha csak egy újabb "matolcsyzmus" volt az egész, akkor önként távoznia kell posztjáról.
Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke viszont ez ügyben elegendőnek tartotta a szolgálatok tájékoztatását. A kormánypárti politikus megjegyezte, hogy az ellenzéki képviselők olykor úgy tekintenek a bizottságra mint egy "liberális újság szerkesztőségére". Azt mondta: Matolcsy György állításairól bő negyven percen keresztül értekeztek, s úgy véli a testületnek ezzel már nem kell foglalkoznia.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.