Csak az a virág, ami lesz, tehát már akkor el lehet lopni, amikor még nincs is – ez lett végül is a Budapesti Olimpia mottója, mert a virágnak és a Fidesz-közeli vállalkozónak megtiltani nem lehet, hogy – mintegy szemléltetve, mi várt volna ránk, ha olimpiát rendezünk – megegyék az aranyérmet tojó tyúknak az anyját még jóval kikelése előtt.

Az ideiglenesen hazánkban állomásozó magyar elit bebizonyította, hogy az is lopás tárgyát képezheti, ami nincs, és ezért természetesen örök hála, remélhetőleg minél többen eltanulták ezt a mentalitást a cseperedő nemzedék tagjai közül, mint ahogy az is példaértékű, milyen intellektuális szint szükségeltetik manapság ahhoz, hogy valaki az élvonalban politizáljon. Az olimpiai milliárdokkal iszkolók egyike-másika még vissza is kiabált, hogy nemzeti egység meg álomgyilkosság, majd duzzogva, testületileg átvonultak Paksra, mivel a következő álompénzosztás arrafelé várható.

A kommunikáció azonban béna és esetleges, a nagy sokára egyeztetett mantrák laposak és ötlettelenek, ezért most a kormányoldal segítségére sietek, mert újfent bebizonyosodott, hogy a propagandalapoknál tartózkodó bérborzok ellustultak, szókincs híján csak habognak, ráadásul ma még ostobábbnak tűnnek, mint az idegengyűlölet-támogató népszavazás kudarca után, pedig akkor is simán össze lehetett volna bármelyiket keverni egy gyanús barna folttal. Mármint átvitt értelemben.

Kezdjük talán a címadással.

Gazemberek ették meg Orbán Viktor láthatatlan barátját.

Ebben nagyjából benne van a Fidesz-kommunikáció lényege, a nép ellenségei bántanak valamit, amit ugyan senki sem látott még soha, létét bizonyítani lehetetlen, de már mindenki hallott ilyesmiről. Kérdéses persze, hogy lehet-e a miniszterelnöknek láthatatlan barátja. Ez még nem tisztázott.

Maradok inkább az emelkedett, pártpolitika felett lebegő változatnál.

Furtwängler megdöbbent.

Itt ugye találkozik a klasszikus műveltség és finom irónia. A cikkben arról lenne szó, hogy Prokofjev V. szimfóniájának első tétele közben felállt valamelyik fafúvós, és azzal állította le a hadonászó mestert, hogy érdemes lenne megkérdezni a közönséget, legyen-e második tétel, vagy hagyják a vérbe az egészet és menjenek haza. Furtwängler megdöbbent. Levonult az emelvényről és senkihez sem szólt egy szót sem. Mármint soha többé. Egész életében hallgatott, mert olyasmi történt, ami megbocsáthatatlan.

Hiába érvelt a fafúvós, hogy akár úgy is szavazhatott volna a közönség, hogy folytassák, Furtwängler nem volt kíváncsi a magyarázkodására. Ez a szimfónia egyszer és mindenkorra elveszett, olyan seb keletkezett a klasszikus műveltség testén, amit csak az évszázadok gyógyíthatnak be.

Ez a metafora megcsillantja a kormánypropaganda művelőinek sokoldalúságát, hiszen tudnak arról, hogy Prokofjevnek volt egy V. szimfóniája, valamint világos különbséget tesznek demokrácia és teremtés között, nyilván az utóbbi javára, de mint tudjuk, a demokrácia csak egy ideiglenes megoldás volt isten országának első és második felvonása között. Furtwängler pedig azért kerül a képbe, mert csak. Ezzel is gyengül a Jobbik.

Ezt a verziót csak szűk körben terjesztenék, a köznépnek maradna az úgynevezett Kocsis Máté-féle változat, a misztikus elemeket konkrét tudatlansággal vegyítő, eredettörténeti olimpiamítosz. Csodaszarvassal, naná.

Eszerint a magyar nemzet soha sem látott egységbe forrt a XX. század zavaros és bűnben tocsogó évtizedei után, és Orbán Viktor miniszterelnök úr irányítása alatt hetykén lépdelt a csodákkal és mesés ajándékoktól roskadozó jövő felé. A magyar nemzet nem csak egységbe forrt, mint egykor a szabad köztársaságok, de meg is tisztult, konkrétan annyira, hogy szüzességét is visszanyerte, megereszkedett mellei ismét feszültek, megritkult haja sűrű és fényes lett, még novemberben is lobogott a tavaszi szélben. A csodaszarvasok egész csordája csatlakozott a menethez, meg egyéb állatok is, melyek felsorolásától és meghatározásától most idő hiányában eltekintek. Legyen elég annyi, hogy a szűz és boldog magyar nemzet olimpiát akart, de mindenki, még Gyurcsány Ferenc is.

A gonosz és a rozsda azonban sohasem alszik.

Az egyik kanyarban a sátán ügynökei elkapták és leteperték a magyar nemzetet, megbecstelenítették és erőszakkal próbálták a torkán lenyomni a tudás almáját. Csutkával együtt.

A miniszterelnök úr szomorú lett, és szomorúsága minden rendes magyar ember szomorúsága is lett egyben. Közösen némultak el. Most erőt gyűjt, feldolgozza a borzalmakat, de amíg újra vissza nem szerzi a szüzességünket, ne várjuk el tőle, hogy mindenféle sajtóterméknek locsogjon, mert egy ilyen bűncselekmény, természet ellen elkövetett árulás, istentagadás után Jézus szembeköpése lenne kiírni a népszavazást. Országunk vezetői passiót akartak nekünk prezentálni, mi pedig zörgettük a cukorkás staniclit.

Örüljünk, ha Orbán Viktor ezek után egyáltalán szóba áll még velünk, amire egyébként van esély, mert nemzeti konzultációt tervez a kormány abban a témában, hogy legyen-e bajnok a Felcsút, vagy valami ilyesmi.