Vonzzák az egyenruhások, ezért csinált bombariadót egy hajdúböszörményi nő

Egy fiatal hajdúböszörményi nő szeretett volna több egyenruhás rendőrt együtt látni, felemelte hát a telefonkagylót egy nyilvános fülkében és tárcsázott.

  • hvg.hu hvg.hu
Vonzzák az egyenruhások, ezért csinált bombariadót egy hajdúböszörményi nő

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség közveszéllyel fenyegetés miatt vádat emelt a bíróságon egy fiatal nő ellen, aki tavaly június 21-én hajnalban bombariadót csinált. Egy hajdúböszörményi nyilvános telefonfülkéből felhívta a megyei rendőr-főkapitányság központi ügyeletét és azt mondta, hogy a város egyik településrészén fél órán belül bomba fog robbanni.

A központi ügyeleten rövid idő alatt azonosították a bejövő hívás helyét.

A telefonfülke közelében lévő szórakozóhelyek teraszain lévő vendégek segítségével a rendőrök hamar megállapították, hogy ki telefonált, majd előállították.

A fiatal nő elismerte, hogy hazudott. Azt a magyarázatot adta erre, hogy korábban katona szeretett volna lenni, de ez meghiúsult, az egyenruha látványa viszont vonzza továbbra is, és szeretett volna több egyenruhás rendőrt együtt látni – derül ki az ügyészség szerdai közleményéből.

A vádirat szerint felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozták, és valószínűleg mellőzik a tárgyalást az ügyben.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.