szerző:
hvg.hu

Németh Szilárd a Mandinernek adott interjújában azt mondta: a Majtényi László vezette Eötvös Károly Közpolitikai Intézet minimum 145 millió forint támogatást kapott a Soros-féle Nyílt Társadalom Intézettől. A korábbi rezsibiztos ezt arra alapozta, hogy a nemzetbiztonsági bizottságban erről tájékoztatták őt a nemzetbiztonsági szolgálatok. A TASZ szerint rendkívül aggályos, ha igaz, amit a korábbi rezsibiztos állít.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint Németh Szilárd  állításából az következik, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok arról gyűjtenek adatokat, hogy a Nyílt Társadalom Intézet milyen támogatásokat nyújt civil szervezeteknek.

A TASZ értékelése szerint "ez nagyon súlyos", mert azt jelenti, hogy a titkosszolgálatok a kormány elsőszámú ellenségének kikiáltott Soros György alapítványai és a kormány politikáját alkotmányossági alapon kritizáló, szintén politikai ellenfélként kezelt szervezetek közötti kapcsolatot figyelik meg.

Közleményükben felidézik, hogy Németh Szilád tavaly szeptemberben egy másik interjúban arról beszélt, hogy a titkosszolgálatok segítségét kérte a "Soros-hálózattal" együttműködő szervezetek tevékenységének átvilágításához. A "Soros-lerakatok" között a TASZT-t és az Eötvös Intézetet is megemlítette.

©

A TASZ szerint egyértelmű, hogy a kiemelt figyelem oka a civil szervezetek kormánykritikussága.

"Márpedig ilyen indokok nem adhatnak okot a kormány alárendeltségében működő titkosszolgálatok bármilyen tevékenységére, az akár magában foglal titkos megfigyelést, akár nem. A titkosszolgálati jelentések készítésére Magyarország függetlenségét, politikai, gazdasági vagy más fontos érdekét sértő vagy veszélyeztető tevékenység adhat okot, a titkosszolgálatokat nem a kormánnyal egyet nem értőkről, esetleg a tőle eltérő világnézetűekről szóló adatok gyűjtésére tartjuk fenn. Amennyiben mégis ilyen tevékenységet végeznek, az azt jelenti, hogy a titkosszolgálatokat a kormány politikai céljaira használja fel, ez pedig megengedhetetlen."

Ehhez kapcsolódó hír, hogy Kósa Lajos keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, elkészült a Fidesz civil szervezetek ellenőrzésére vonatkotó javaslata. Kósa szerint a cél az, hogy nyilvános legyen, mennyi támogatást, kitől és milyen céllal kapnak külföldről egyes szervezetek. Szerinte ennek indokoltságát az is mutatja, hogy például a napokban nem volt pontos válasz arra, mennyi támogatást kapott Majtényi László, a baloldali ellenzék köztársaságielnök-jelöltje, illetve az általa vezetett szervezet Soros Györgytől.

A Fidesz frakcióvezetője ötpárti egyeztetést kezdeményezett a javaslatról.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A szegedi egyetem volt rektora lett a lézerközpont vezetője

A szegedi egyetem volt rektora lett a lézerközpont vezetője

Tűz pusztít Oroszország egyetlen repülőgéphordozóján

Tűz pusztít Oroszország egyetlen repülőgéphordozóján

Sokat támadott cég tér vissza a kispesti menzapályázaton

Sokat támadott cég tér vissza a kispesti menzapályázaton

Kétszer fizettek ugyanazért az épületért Matolcsyék

Kétszer fizettek ugyanazért az épületért Matolcsyék

Csak egyszer mos fogat naponta? Lehet, hogy van egy szívtelenül rossz hírünk

Csak egyszer mos fogat naponta? Lehet, hogy van egy szívtelenül rossz hírünk

Úgy készít 3D-s modellt az Nvidia mesterséges intelligenciája, ahogy eddig nem lehetett

Úgy készít 3D-s modellt az Nvidia mesterséges intelligenciája, ahogy eddig nem lehetett