Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ünnepi beszédében hivatalosan is bejelentette az Új Kezdet elnevezésű párt megalakulását a gödöllői polgármester.
Gémesi György a miniszterelnökhöz hasonlóan forradalomra szólította fel hallgatóságát, ám az ATV beszámolója szerint ő nem fegyveres, de nem is fülkeforradalmat hirdetett, hanem a "Józan Ész Forradalmát", amelynek során megvalósul az ő 12 pontja.
A 12 pont:
A politikus a Magyar Nemzetnek korábban arra a kérdésre, van-e értelme pártot alapítani, amikor a kormány népszerűsége a felmérések szerint szinte töretlen, arról beszélt: nagyon sok a kiábrándult ember, így körülbelül nyolcszázezer-egymillió politikailag aktív ember lehet, aki szívesen szavazna, de a mostani kínálatból senki nem elfogadható neki.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.