szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

További értékes tárgyakat sejtenek a föld alatt.

Felvették a Seuso kutatási program idei tervébe annak a helyszínnek a komplex vizsgálatát, ahol 1976-ban megtalálták a Seuso-kincseket – írja Rétvári Bence államtitkár a jobbikos Szávay István írásbeli kérdésére adott válasz alapján a Magyar Nemzet.

A lap szerint az újabb feltárásokat Dénes József elméletére alapozzák, amelyet már a Nemzeti Múzeum is befogadott. A régész úgy véli, hogy a kincsek lelőhelyén további tárgyak is rejtőzhetnek – a teljes étkészlet, amelynek a Seuso-kincs is része, akár kétszáz darabból is állhat.

A lelet eddig hivatalosan előkerült részét a kormány 2014-ben vásárolta vissza 15 millió euróért, majd az ügy részleteit 30 évre titkosították.

Az MN azt írja, Dénes teóriáját egy korabeli vételi ajánlat támasztja alá, amelyben az addig eladott 14 tárgyon túl 37 ivókupáról, 5 kancsóról, és 187 ezüstkanálról is szó van, ebből pedig a magyar régész arra következtet, hogy az étkészlet eredetileg kétszáz fő vendégül látásra készülhetett.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Tóth Sándor Kult

Lopott síremléket akart eladni a Seuso-kincset értékesítő műkereskedő

A libanoni Halim Korban itthon főként a Seuso-kincs rejtélyeiben eligazodni próbálók körében volt eddig ismert. Az ikongyűjtés iránt is vonzódó műkereskedő nevét most egy óasszír sztélé aukciós árverezésével kapcsolatos próbálkozás, valamint a kőtábla gyanús birtoklása nyomán kapta fel a brit sajtó.