Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Fürjes Balázs megpróbálta elmagyarázni, miért került sokkal többe egy stadion a másiknál. Megnéztük, a valóság mennyire esik egybe a szavaival – egyezések helyett inkább eltéréseket találtunk.
Interjút adott Fürjes Balázs kiemelt projetekért felelős kormánybiztos, a 444 cikkében próbálta elmagyarázni, miért is nagyobb háromszor az új Puskás-stadion egy férőhelyre jutó költsége a 2014-ben átadott FTC-stadionhoz, a Groupama Arénához képest. Fürjes több dolgot említ: "a stadionok ára a nézőszám emelkedésével nem egyenes arányban, hanem exponenciálisan nő. Nagyobb tető- és erősebb tartószerkezetekre és födémekre van szükség a rohamosan dráguló felső szintek miatt. A helyes összehasonlítási alap ezért a közel azonos időben épült, közel azonos méretű stadion. (...) A másik nagyon fontos különbség az építkezés időpontja." Illetve az is fontos, hogy a fejlesztés kezdőpontjakor, 2012-ben és most más volt az építőipar helyzete, most minden drágább, mert a cégek dúskálhatnak a megrendelésekben.
Megpróbáltuk stadionár-feltáró cikkek nyomán igazolni a kormánybiztos szavait: megnéztük, az ugyanakkora, értsd ugyanolyan férőhelyet biztosító stadionok mennyibe kerültek. Az összkép elég érdekes:
Kicsik
Fürjes érvelése itt már nem tűnik helytállónak: ugyanakkora stadionok között is lehet hatalmas eltérés árban úgy, hogy a régebbi kerül többe.
Nagyobbak
Mellbevágó a két, ugyanolyan férőhelyet biztosító, ugyanakkor épült UEFA-kompatibilis stadion közötti 5 milliárd forintos differencia.
És akkor vegyük hozzá a Vasas új stadionját:
Fürjes logikája alapján a Vasas stadionjának jóval többe kéne kerülnie, mint az MTK-énak. És aztán lépjünk még egyet:
Hogy lehet, hogy a kispesti stadion olcsóbb, mint a nála kisebb és korábban elkészülő MTK-stadion? Ekkor érkezik a kétségkívül luxuskategória Szombathely:
10 milliárddal kerül többe, mint a kispesti, szintén UEFA 4-es besorolású stadion.
Tízezren túliak
És már megint a kisebb kerül többe. Fürjes úrnak érdemes volna új magyarázatot keresnie.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.