Újabb teóriával álltak elő a zuglói MSZP-s eltűnéséről

Alvállalkozói miatt ment tönkre anyagilag, majd lelkileg is a tavaly januárban eltűnt MSZP-s politikus, Sápi Attila, akinek az eltűnéséhez is a lelki összeomlásának lehet köze ­- írta a Bors. A lap szerint egy másik rendőrségi osztály vette át az eltűnési ügyet.

  • hvg.hu hvg.hu
Újabb teóriával álltak elő a zuglói MSZP-s eltűnéséről

Tizennégy hónap után egy másik rendőri alosztály vette át a tavaly január 5-én otthonából nyom nélkül eltűnt Sápi Attila zuglói önkormányzati képviselő utáni kutatást – jelentette a Bors.

A lap kérdéseire a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem árulta el, hogy mi volt az oka a döntésnek, és azt sem, miért kezdték el újra kihallgatni azokat, akikkel az eltűnése előtti néhány napban Sápi telefonon beszélt.

To­vább­ra is körözési eljárást folytatnak, és nem nyomoznak bűncselekmény miatt.

A Bors szerint Sápi nem keveredett bűnügybe, hanem a lelki összeomlása miatt veszhetett nyoma.

A politikus százszázalékos tulajdonos volt 2011-től egy őrzés-védelemmel és ma­gán­nyomozással is foglalkozó cégben, amit több mint százmillió forintos köztartozás miatt felszámoltak.

A beszámoló szerint valójában nem Sápi halmozta fel az adósságot: a cégének több al­vál­lalkozója volt, és azoknak is voltak alvállalkozói, akik azonban rengeteg járulékot nem fizettek meg az adóhatóságnak.

Mivel ezek a vállalkozások sorra bedőltek, a NAV végül Sápi cégére terhelte az összes tartozást.

A képviselő hiába keresett havi 425 ezer forintot képviselőként, a tartozás miatt felvett további banki hitelek törlesztése miatt nehéz körülmények között élt élettársával egy békásmegyeri, majd egy újpalotai pa­nel­lakásban, amit lelkileg alig bírt feldolgozni.

A lap szerint a férfi egyszer már el­tűnt néhány napra családja elől, akkor is­merősei az utcán találtak rá, mi­közben zavartan viselkedett. Ez­után napokig nyugtatókkal ke­zelték egy pszichiátrián - tették hozzá.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.