Felfüggesztettet kapott a faléccel verekedő afgán

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy afgán férfit, aki bántalmazta munkásszállóbeli szobatársát – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

  • MTI MTI
Felfüggesztettet kapott a faléccel verekedő afgán

Az oltalmazott státuszú, 47 éves afgán férfi és a szintén külföldi, szudáni állampolgárságú sértett szobatársak voltak egy XXIII. kerületi munkásszállón.

Szombat kora hajnalban összeszólalkoztak a szobájukban, emiatt a sértett lement a portaszolgálatra, hogy segítséget kérjen. A vádlott néhány perccel később a sértett után ment, és egy 1,5 méter hosszú faléccel nagy erővel, több alkalommal megütötte a sértettet, aki eközben többször is a földre került.

A sértett koponya- és könyökzúzódást, valamint alkarsérüléseket szenvedett, amelyek nyolc napon belül gyógyuló sérülések. A vádlott súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülést akart okozni és ütései erre alkalmasak is voltak – állt a közleményben.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt állította bíróság elé gyorsított eljárásban.

A bíróság a váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, és ezért egy év börtönbüntetésre ítélte, két év próbaidőre felfüggesztve.

Az ítélet nem jogerős, mert az eljáró ügyész a büntetés súlyosításáért fellebbezett.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.