Inkább felrobbantotta a házát, minthogy odaadja, elmegyógyintézetbe került

Egy férfi nem akarta, hogy szakításuk után az élettársáé legyen a házuk, amit a bíróság a nőnek ítélt. Gázpalackokat hordott az épületbe, benzint locsolt szét a szobákban és lőszereket vitt a pincébe. Az ügyészség a napokban emelt vádat ellene – tudósított kedden az RTL Híradó.

  • hvg.hu hvg.hu
Inkább felrobbantotta a házát, minthogy odaadja, elmegyógyintézetbe került

Tavaly áprilisban gyulladt ki a budafoki ikerház, a tető nagy része és majdnem mindegyik szoba égett, mire kiértek a tűzoltók. A környéken lakók riasztották őket.

Kiderült, hogy az egyik lakó okozott tüzet, az ügyészség a napokban emelt ellene vádat. A férfi kapcsolata megromlott egykori élettársával, a bíróság a nőnek ítélte a házat, és ebbe volt párja nem tudott belenyugodni: elhatározta, hogy inkább elpusztítja, minthogy az asszonyé legyen.

Az ügyészség szerint a pincében, a földszinten és az emeleten is gázpalackot helyezett el, majd a padlót papír- és ruhadarabokkal terítette le. Ezután benzint locsolt szét a szobában, volt, ahová benzinnel töltött üdítős palackokat is tett. A pincében pedig háromszáz darab, engedély nélkül tartott lőszert szórt szét, hogy minél nagyobb legyen a pusztítás. Végül a földszinti nappaliban gyufával tüzet gyújtott.

A tűzben több gázpalack felrobbant, az egyik lökéshullám a férfit a teraszon keresztül az udvarra repítette. Könnyebb sérüléseket szenvedett.

A bent lévő gázpalackok közül még ezután is felrobbant egy, éppen akkor, amikor az egyik tűzoltó megpróbált felmászni a tetőre a létrán. Neki szerencsére nem esett baja.

A tüzet sikerült végül eloltani, de az épület nagy része tönkrement. A szomszéd ház lakói időben ki tudtak menekülni, nekik nem esett bajuk.

A háznak azóta új teteje van már, de még nem rakták rendbe teljesen. A szomszédba a lakók azóta visszaköltözhettek már.

A felgyújtott épületben körülbelül 85 millió forintos kár keletkezett. A férfi azóta elmegyógyintézetben van, most pedig az ügyészség további kényszergyógykezelését indítványozta a bíróságon.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.