Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Szociális bérlőket húzott le az N1TV szerint.
Önkormányzatiképviselő-választás lesz Józsefvárosban, a Magdolna-negyedben április 23-án. A választást azért kellett kiírni, mert Balogh István Szilveszter, a testület Fidesz-KDNP-s tagja váratlanul lemondott mandátumáról.
Ennek indokaként akkor azt jelölte meg, hogy az Echo TV-nél dolgozik, és emellett nem tudja ellátni képviselői munkáját.
A Magyar Nemzet azonban a jobbikos N1TV-re hivatkozva arról számol be, hogy Baloghot Kocsis Máté, a kerület polgármestere szólította fel lemondásra. Erre azért került sor a televízió szerint, mert Balogh a szociális alapon kiutalt házmesterlakások bérlőitől szedett be pénzt azon az alapon, hogy tőle függ, maradhatnak-e a lakásban. A képviselő 50 és 300 ezer forint közötti összegeket húzott le a rászorulókról.
Arról a tudósítás nem szól, indul-e büntetőeljárás Balogh ellen.
Az időközi választáson a Fidesz az alpolgármestert, Sántha Péternét indítja. Az MSZP a függetlenként induló Pityinger "Dopeman" Lászlót támogatja, illetve indul szintén függetlenként Bolba Márta evangélikus lelkésznő is.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.