Buliba csapott át a tüntetés az Oktogonnál - szól a techno és az Orbán, takarodj
Utolsó frissítés:
Tízezres tömeg gyűlt össze szerda délután a Hősök terén, hogy a CEU-t ellehetetlenítő jogszabály, illetve az úgynevezett civiltörvény ellen tiltakozzanak. A jó hangulatú demonstráció után a tömeg egy része a Fidesz Lendvay utcai székházához, majd a Kossuth térre, végül az Oktogonra vonult. Kiderült, szombat délután a Szabadság téren lesz a következő meghirdetett tüntetés.
Most érkezett
Negyedik napja tartanak a tiltakozások Budapesten, szerdán a civiltörvény módosítása miatt tartanak demonstrációt a Hősök terén. A parlament előtt lévő javaslat szerint külföldről támogatottnak minősíthetnek civil szervezeteket, akikre más szabályok vonatkoznának. A Hősök Vétója - Heroes' Veto címet viselő tüntetésre előzetesen a Facebookon 13 ezren jelezték, hogy részt vesznek rajta, 15 ezren, hogy érdeklődnek iránta, és további 63 ezren kaptak rá meghívást.
- A budapesti tüntetéssel egyidőben vidéken is tartanak demonstrációkat: Békéscsabán, Debrecenben, Miskolcon, Pécsen, Sopronban, és Szegeden is.
- Külföldön is lesznek megmozdulások: Berlinben, Brüsszelben , Londonban és Helsinkiben is.
- A rendezvényhez közel száz civil szervezet is csatlakozott.
- A Hősök tere közepén egy nagy szív formáját üresen hagyják a tüntetők - ez az ország dobogó szívét szimbolizálja, ebbe azt írták: "CIVIL".
- A rendezvényen felszólalt Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója, L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, és Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója.
- A demonstráció után sokan a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz mentek, ahol papírrepülőkkel dobálták meg a rendőrsorfalat. A rendőrök felszólították a tüntetőket, hogy hagyjanak fel a jogsértő magatartással és távolodjanak el a rendőrsorfaltól.
- A tüntetők az Oktogon, majd a Nyugati pályaudvar felé vonultak. Sokan letáboroztak az Oktogonon, ahol blokkolják a forgalmat.
- A tömeg nagyobb része tovább vonult a Nyugati felé, ahonnan a Bajcsy-Zsilinszky úton a Deák térre, majd az Astoriára és a Ferenciek terére vonultak. Innen a Váci utcán át indultak ők is a Kossuth térre.
- Több ezren viszont levágták az utat és egyenesen a Kossuth térre mentek.
- Innen a rendőrökkel némi egymásnak feszülés után újra az Oktogonra vonultak a tüntetők, ahol bulihangulatban foglalták el a teret.
- Szombaton fél 6-ra a Szabadság térre szerveznek új tüntetést.
Élő adásunk a tüntetésről:
Percről percre
Lassan megtelik a Hősök tere
Nem lehet felférni a földalattira az Oktogonnál, annyian tartanak a Hősök terére – jelentették kollégáink. Egyelőre nem zárták le a Dózsa György utat az autók elől, pedig lassan megtelik a tér. Sípot, kereplőt ezer forintért, perecet ötszázért lehet kapni. Az Anima Sound System egyik dala szól.
Szegeden már mintegy ezren követelnek szabad országot és szabad egyetemet
Szegeden már mintegy ezren vannak. Az egyik diák azt mondta, a kormány egyetlen dologtól fél, a független, gondolkodó állampolgároktól, a saját népétől.
Elhangzott Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című verse is.
Szegeden mintegy 3-400-an gyűltek össze – pfujoltak Orbán nevére
Helyszíni tudósítónk szerint Szegeden mintegy 350-400 ember gyűlt össze a helyi tüntetésre, ahol a szónok, a szegedi Gender studies vezetője, Barát Zsuzsanna Orwell 1984-ére utalva "magyar újbeszélt" emlegetett, mondván a szómágia jegyében zajlik a közoktatás lassú átalakítása is, Orbán Viktor pedig saját játéktereként kezeli az országot. A hallgatóság azt skandálta: "nem hagyjuk"!
Felszólaltak hallgatók is, akik arról beszéltek, hogy a kormány döntései nem a fiataloknak szólnak, azzal pedig, hogy a kormány tagjai mind külföldön taníttatják gyerekeiket, gyakorlatilag elismerik a magyar oktatási rendszer kudarcát. Egy hallgató azt mondta, Orbán pontosan tudja, hogy mikre képesek a fiatalok, hiszen ő maga is véghez vitt egy rendszerváltást, és most ezért fél.
A hallgatóság hangos pfujolásba kezdett Orbán Viktor nevének említésére.
Rengetegen vannak a földalattin
Kollégánk igyekszik felszállni az Oktogonon a földalattira, de csak nehezen megy: rengetegen mennek a Hősök tere felé.
Vidéken és külföldön is tüntetnek
A budapesti tüntetéssel egy időben Békéscsabán, Debrecenben, Miskolcon, Sopronban és Szegeden is lesz tüntetés.
Külföldön is lesznek megmozdulások: Berlinben, Brüsszelben , Londonban és Helsinkiben is.