szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A rendőrségen többek között a Magyar Idők egyik munkatársa tett feljelentést az aktivisták ellen, de végül rendőrségi ügy nem lett belőle.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen kimondta, hogy a tavaly április 10-én a lengyel nagykövetség előtt szervezett tüntetésen az abortusz lengyelországi betiltása ellen demonstrálók "súlyosan sértő és kifejezésmódjában indokolatlanul bántó magatartásukkal" nagy nyilvánosság előtt megsértették a katolikus vallási közösséget, és ennek következményeként a közösség tagjainak emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát – írja a Magyar Idők.

"A vállfa nem sebészeti eszköz" című néhány száz fős tüntetésen az egyik tüntető püspöki jelmezben "abortusztabletta" feliratú zacskóból osztogatott tablettákat, mintha áldoztatná őket. A történtek miatt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Magyar Idők egyik munkatársa is feljelentést tett.

A rendőrség viszont elutasította a beadványt, mert a jelenet nem váltott ki közfelháborodást, így nem történhetett garázdaság, és más bűncselekményt, szabálysértést sem követtek el a tüntetők.

Frivaldszky Gáspár, az Emberi Méltóság Központ jogi igazgatóhelyettese, Lábady Tamás volt alkotmánybíró és Zarka Rozina Borbála abortuszellenes "életvédő" aktivista viszont bírósági útra terelte az ügyet, az ítélőtábla pedig nekik adott igazat, és eltiltotta az alpereseket a további jogsértéstől, továbbá bocsánatkérésre és 600 000 forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte őket. A bírósági döntésben azt írták, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem terjedhet addig, hogy egy társadalmi csoportnak a legmélyebb hitét mindenféle cél és mondanivaló nélkül meggyalázzák.

A tüntetést egyébként az abortusz és az abortusztabletták lengyelországi betiltása ellen szervezték, amely javaslatot amúgy a katolikus egyház is támogatta, sőt a papok maguk is többször szónokoltak az abortusz ellen. A nagymértékű megmozdulások és tiltakozások hatására a lengyel kormány végül visszavonta a tervezett módosítást.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!