KDNP: A gazdaság jó helyzete teszi lehetővé négynapos lelki épülésünket

Vejkey Imre szerint a párt nem akart teológiai vitát lefolytatni.

  • MTI MTI
KDNP: A gazdaság jó helyzete teszi lehetővé négynapos lelki épülésünket

A gazdaság jó helyzete is kellett ahhoz, hogy a nagypénteket munkaszüneti nappá nyilvánítsák - mondta Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese pénteken az M1 aktuális csatornán.

A politikus arról beszélt, kérdésként merült fel, hogy végül nagypénteket vagy december 24-ét, vagyis a karácsonyi szentestét nyilvánítsák munkaszüneti nappá.

"Ebből a szempontból teológiai vitát nem akarunk lefolytatni, és nem is akartunk, hogy melyik a nagyobb ünnep, hiszen egyik nincs a másik nélkül, de úgy gondoltuk, hogy négy egybefüggő nap az mindenképpen egy olyan lelki épülést tud szolgálni magyar honfitársainkban, ami nagyobb jelentőséggel bír bárminél" - fogalmazott Vejkey Imre.

Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy nem lehet csak vasárnap, a templomban egy órára kereszténynek lenni, hanem a tanításnak a mindennapi életet is át kell hatnia.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.