Sokszor meghalt, de mindig csak majdnem – végső búcsú Ozzy Osbourne-tól
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
Egy 2,6 kilós kő tette ismertté Kabát a tudományos világban. A 160 éve becsapódott meteoritot páncélszekrényben őrzik a debreceni Református Kollégiumban.
A kabai meteorit lehullásának 160. évfordulójára emlékeztek csütörtökön a hajdú-bihari városban.
Szegi Emma polgármester a városnapi rendezvénysorozat megnyitóján felidézte, hogy a 2,6 kilogrammos kő 1857. április 15-én este 10 óra körül csapódott be Kaba határában. A meteoritot Szilágyi Gábor helyi gazda találta meg, aki látta a nagy fénnyel járó becsapódást.
A követ átadta az akkori helyi elöljáróságnak, onnan került a debreceni Református Kollégiumba, ahol a mai napig őrzik. A polgármester szerint Kabát a tudományos világban ez a kő tette ismertté. A kabai volt az egyike az első meteoritoknak, amelyekben szerves anyagot mutattak ki. A meteorit nevét ma áruház és egy civil szervezet őrzi Kabán, becsapódásának évfordulóját, április 15-ét pedig városnapi rangra emelték – tette hozzá.
Fekete Károly tiszántúli református püspök elmondta: az eredeti kabai meteoritot páncélszekrényben őrzik a debreceni Református Kollégiumban. Hiteles másolatait a kollégiumban, illetve Kabán is megtekinthetik az érdeklődők.
Beszélt arról is, hogy lézertechnikával néhány milligrammos darabot levágtak a meteoritról, amit tudományos vizsgálatoknak vetettek alá néhány évvel ezelőtt.
A kabai meteorit városnap kétnapos rendezvénysorozatának első napján, csütörtökön emléktáblát avattak a meteorit megtalálójának volt házánál.
A helyi művelődési házban A kabai meteorit címmel interaktív tablókiállítást rendeztek, amit április 28-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
A Black Sabbath legendáját szülőhelyén búcsúztatták, gyakorlatilag leállt az élet Birminghamben.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.