szerző:
hvg.hu

Bejelentkezett a 2018-as választásra a Momentum Mozgalom. A nemrég párttá alakult szervezet elnöke, Fekete- Győr András arra kért mindenkit, hogy politizáljon, mert csak így lehet legyőzni a kormánypropagandát. S bejelentette, hogy október közepére elkészül a választási programjuk.

Európához tartozunk! címmel tartott demonstrációt este 6-tól a Momentum Mozgalom. A tüntetők a Szabadság térről a Hősök terére vonultak, ahol a párt vezetői mondtak beszédet. A pártelnök Fekete-Győr András harmadikként szólalt fel, s azzal nyitott: korábban tehetetlennek érezte magát, a Momentumban azonban ezt felváltotta a cselekvés ereje. Majd hozzátette: szerintük be kell indítani a dolgokat, nem megállítani.

Fekete-Győr szerint Orbán Viktor azért kelt félelmet, mert ő maga is fél attól, hogy kiderül a hozzá nem értése, a szabad sajtótól, de "leginkább tőlünk, emberektől". A pártelnök szerint 13 évvel ezelőtt, az uniós csatlakozáskor Magyarország mindennél közelebb került ahhoz, amire évszázadok óta várt: hogy felzárkózzon Európához. Orbán Viktor viszont az okostlefonok helyett a butatelefonokat, az Uber szabályozása helyett annak elüldözését választotta, és listáz mindenkit, aki okosabb nála. Magyarországot pedig Moszkva felé tereli, a gazdag és nyitott Nyugat helyett a szegény és elnyomott Oroszországot teszi példává.

Fekete-Győr úgy látja, hogy az ország sorsa a fiatalok kezében van, akik megfordítják az irányt. "Nem a külföld szívja el az értékes tudást, hanem mi hozzuk haza!

Hazajöttünk, hogy megvalósítsuk a külföldön látott jó példákat. Mert nem Mészáros Lőrincek, hanem Széchenyi Istvánok építik a hazát!"

Itt az idő, hogy mindenki felismerje a közös nemzeti sorsot, hogy mindannyian hazafiak, a magyarság értékes alkotóelemei vagyunk, akik tudással indítják be az országot. Akik nem megállítani, hanem utolérni akarják Brüsszelt – magyarázta.

Szerinte Orbán Viktor Magyarországa egy elnéptelenedett puszta, közepén egy Brüsszel-ellenes plakáttal. "De mi lebontjuk ezt a rendszert, és beindítjuk Magyarországot" – jelentette ki. Hozzátette: nekik nincs semmilyen rejtegetni valójuk, mert ők nem lopják szét az országot.

Küldhetnek kopaszokat, de nem rettennek meg tőlük, hanem beszélgetni fognak velük. Nem félnek tőlük, még akkor sem, ha előveszik a nagyszüleiket. Rájuk küldhetik a rendőrt a plakátmatricázásért, de csak azt fogják elérni, hogy a rendőr takar majd, amíg felragasztják a matricát – sorolta, megjegyezve: a szimpatizánsaiknak nem kell félniük, meg fogják védeni őket. "Együtt erősek vagyunk!"

A pártelnök szerint a most kormányon lévők hozzászoktak, hogy mindenki elhallgattatható vagy lefizethető, "de mi nem".

Aztán megnyitotta a Momentum választási kampányát: "Egy évünk van, ezalatt startupokból világcégek. Éjjel-nappal dolgozni fogunk, folytatjuk az országjárást, a valódi konzultációt" – jelentette ki, megjegyezve: a programjuk október 15-re készül el.

Ez azonban csak az alap, szükség van még a cselekvés kis köreire is, amelyek helyi tapasztalatok alapján helyi megoldásokat találnak majd a helyi problémákra. Mert Fekete-Győr szerint a magyar emberek tenni akarnak, csak eddig lefogták a kezüket.

"A közösség erejével építünk újjá mindent, de ehhez kell a segítségetek" – szólította meg az elégedetleneket, hozzátéve: a velük szimpatizálók az ő médiájuk. Éppen ezért az kell, hogy politizáljon mindenki az ebédlőasztalnál, emelje fel a hangját és cselekedjen, mielőtt késő lesz.

"Kérjetek matricát a momentumosoktól" – mondta az összegyűlteknek, hozzáfűzve: ma éjjel javítsanak ki minden propagandaplakátot.

"Higgyetek benne, hogy sikerüni fog, csak veletek együtt sikerülhet" – zárta szavait.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Facebook tévés okossága is hallgatózni fog, de azt mondják, ki lehet kapcsolni

A Facebook tévés okossága is hallgatózni fog, de azt mondják, ki lehet kapcsolni

Gázrobbanás történt a Kőbányai úti piacon

Gázrobbanás történt a Kőbányai úti piacon

Mike Pompeo: Irán a felelős a szaúdi olajlétesítmények elleni támadásért

Mike Pompeo: Irán a felelős a szaúdi olajlétesítmények elleni támadásért

Radar 360: Semjén szerint szárnyalunk, Olgáék tárgyalnak

Radar 360: Semjén szerint szárnyalunk, Olgáék tárgyalnak

Ezer tehetős család is fürdőszoba nélküli lakásban húzza meg magát

Ezer tehetős család is fürdőszoba nélküli lakásban húzza meg magát

A MÁV vezetője szerint jogosak a kritikák

A MÁV vezetője szerint jogosak a kritikák