Dercsényi Dávid
Dercsényi Dávid

Kedden tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amelynek elnöki posztjára az eddigi elnök Borkai Zsolton kívül a korábbi főtitkár Szabó Bence, és Kulcsár Krisztián, a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója is pályázott. Az első körben nem született döntés, a másodikban Kulcsár Krisztián győzött. A közgyűlés előtt Quaestor-károsultak tüntettek, a MOB-elnök és győri polgármester Borkai ugyanis Quaestor-kötvényben tartotta Győr városának pénzét.

Megkezdődött a MOB közgyűlése, ahol új vezetőséget választanak, elfogadják a riói olimpia beszámolóját többek közt. Voltak változasok a tagságban, több szakagi szövetség leköveti a sajat vezetésében történt valtozásokat; a MÚSZ Gyárfás helyett az új elnököt, Bienerth Gusztávolt jelöli, de Erdei Zsolt és Deutsch Tamas is érintett a személycserékben.

A jelöléseket hosszasan sorolják, elég rendesen lecserélődik a MOB tagsága. A tagság azért fontos, mert ők választhatóak tisztségekre. Mind a 138 jelenlévő tag megszavazta a tagcseréket. 194 fős lett a MOB, ez most rögtön azt a kihatást hozta, hogy megnőtt a hatatozatképességhez szüksêges létszám. 164-en vannak jelen, így a hatarozatképesség megvan.

"Olimpiamaffia"

Az elnökválasztó közgyűlést kisebb közjáték zavarta meg; a XIII. kerületi Helia Hotelben tartott közgyűlésre érkezőket azonban tüntető Quaestor-károsultak várták, akik azt skandálták, hogy "olimpiamaffia", illetve olyan táblákat tartottak a magasba, amelyeken az állt: "Hol a 210 milliárd? Hol vannak a valódi felelősök?"

©

Borkai Zsolt, aki MOB-elnöksége mellett Győr fideszes polgármestere is, ugyanis Quaestor-kötvényekben tartotta a város pénzét, emellett pedig támogatta a Quaestor-beruházásként megvalósuló győri stadion és a hozzá kapcsolódó szállodakomplexum megépítését is, sőt, a Quaestor tartotta el az általa felvásárolt győri focicsapatot is.

Mindent jól csinált a MOB

A tagcserék tárgyalása után a könyvvizsgálói jelentés elfogadása következik: 190 milliós adózott nyeresége lett a MOB-nak, a közhasznúsági követelményeknek megfelelően elkészült könyvvizsgálói jelentés szerint. Egyhangúan elfogadják a jelentést.

A felügyelőbizottsági jelentésről és éves ellenőrzési tervéről is szavaznak, Dávid Imre fb-elnök szól pár szót. A MOB mindent rendben csinált, de szükséges volt az olimpia után a források felhasználasát átgondolni (ez volt a sporttörvény módosítása, amikor rengeteg forrás és jogkör atkerült a MOB-tól az EMMI-hez). A jelentést és az ellenőrzési tervet elfogadják.

©

Elfogadják a pénzügyi és közhasznúsági jelentést is. A 2017-es költségvetési tervet megalapozottnak tartja az illetékes bizottság, ezt is megszavazzák.

Közeledtek a realitásokhoz?

A riói olimpiaról szóló jelentés következik, Fábián László volt olimpikon öttusázó mond erről par szót. Elérték a célt, hogy a londoni létszámot rióban elérjék, 22-23 sportágban terveztünk jelen lenni, 21 lett belőle, és olyan sportágban is érdekeltek voltunk, mint tollaslabda. A kezdetekben leültek a szövetségekkel, majd időről időre egyeztettek, hogy "közeledjünk a realitásokhoz" utal Fábián a kissé elszállt vállalásokra. Mindezek után elfogadják a jelentést.

Hárman versenyeznek

Jön a tisztújítás! Schmitt Pál lesz a levezető elnök. Pályáztak: Borkai Zsolt, Kulcsár Krisztián, Szabó Bence.

Az alelnökségre többek közt Deutsch Tamás jelentkezik. Rengeteg új MOB-tag egyben valami tisztségre is bejelentkezik. A választas titkos lesz, és sima többségi alapon működik. A pályázat visszavonható a szavazásig.

Az elnökjelöltek 5-5 percet kapnak programjuk ismertetésére. Szabó Bence kezdi, a volt kardvívó olimpiai bajnok szerint a MOB több mint sport. Konstruktív és párbeszédre építő MOB-ot szeretne, nyitott elnökségi ülésekkel, proaktívan dolgozó elnökségi tagokkal.

Önálló, bátor, tisztességes, szenvedélyes

- ez mind a Szabó vezette MOB lenne.

Erősödjön meg a sportolók hangja, legyen takarékos és szerény szervezet, amely többet költ a sportolókra és kevesebbet magára, ismertette elképzeléseit. Meg kell tudni szólítani a fiatalokat, legyen olimpiai múzeum - ez Szabó szívügye lenne.

"Egy honlap és a sajtótájékoztatók nem elegendőek"

Időközben befutott Tarlós István is. Az elnökjelöltek közül Kulcsár Krisztián következik. Nála a kulcsszó a partnerség. A MOB elnöknek legyen ideje a szakszövetségi vezetőkkel eszmét cserélni, napi szintű kormányegyüttműködést ígér Kulcsár. Növelni kell a nemzetközi sportszervezetekben a jelenlétet és piaci alapú szponzori szerződések kellenek, mert "ez a jövő".

Javítani kell a médiajelenlétet és a kommunikációt: "egy honlap és a sajtótájékoztatók nem elegendőek". Nem lehet másodállás a MOB-elnökség, utal Borkai polgármesterségére Kulcsár.

A regnáló elnök következik. Sokan jelentkeztek a posztokra, ez jó, erre eddig nem volt példa, mondja Borkai. Összefogás, hagyományok, nagy érdeklődés, előretekintés - túl sok konkrétumot nem tartalmaz Borkai programbeszéde. "Meg kell újulni" - ez a 7 éve regnáló elnök konklúziója.

©

Bővíteni kell az olimpiai mozgalmat, a korábbi olimpikonokra is oda kell figyelni, ők is kedvet csinálhatnak a fiataloknak. Ő is megerősíti, hogy kellene az olimpiai múzeum, maga is dolgozott ezen, utal Szabó Bence felvetésére.

Hamarosan kiderül, ki az új MOB-elnök

Megkezdődik a szavazás. Mindenki csak egy jelöltre szavazhat, a jelöltek is szavazhatnak.

Kovács Tamás olimpikontól megkérdeztük, valaszol-e Orban Viktornak, aki válaszolt neki a bíráló levelére. Kovács szerint az ügy lezárult, nem lesz újabb levél.

A levezető elnök Schmitt reagál az általános felkerekedésre, pedig 5-8 perc múlva eredmény várható, ezért kéri a küldöttektől, ne menjenek ki. A volt köztársasági elnök felszólítása ellenére mindenki kimegy a teremből.

A szavazatok összeszámlálása mégiscsak elhúzódik, közben Gémesi György elnökségi tag osztja meg véleményét a hvg.hu-val. Szerinte az elnökjelöltek esetében nincs politikai nyomás, hatszél egyik jelöltnél sem, az elnökségi jelölteknél már egyértelműbb, hiszen több Fidesz-politikus is jelöltette magát.

Nem hiszi, hogy egy körben megválasztják az új MOB-elnököt.

166 szavazócédula volt, 84 szavazat kell az elnökséghez, ez az 50% plusz egy.

Eredmények:

  • Borkai 53
  • Szabó 27
  • Kulcsár 83

Újabb kör lesz tehát. Szabó Bence kiesik, Borkai és Kulcsár között folyik tovább a küzdelem.

A második kör kicsit csúszik, mert név szerint osztják ki a szavazócédulakat mind a 159 jelenlévő tag között. Simicskó István honvédelmi miniszternek el kellett mennie a Parlamentbe, de Budai Gyula, Natrán Roland, Deutsch Tamás, Szöllősi György, Tarlós István vagy Kocsis Máté itt van, és szavazni fog. 80 szavazat kell az új elnöknek.

Valamivel háromnegyed 2 előtt a végső döntés is megszületett: Kulcsár Krisztián 108 szavazatot szerzett, míg Borkai Zsolt 51-et. A MOB új elnöke tehát a világbajnok párbajtőröző, a Nemzetközi Vívószövetség versenyigazgatója.

Az alelnökválasztáson Magyar Zoltán visszavonta jelöltségét, így Gémesi György, Orendi Mihály és Deutsch Tamás indul csak.

A megválasztott elnök szól pár szót, amíg számoljak a szavazatokat: "zavarban vagyok", mondja. Mindent, amit ígért, meg fog csinálni, de ehhez a többiek segítségére lesz szüksége. "Csak együtt lehetséges". Ezzel zárja is első elnöki felszólalását.

Az alelnökválasztás előtt Magyar Zoltan visszavonta jelöltségét, így Gémesi György, Orendi Mihály és Deutsch Tamás indul csak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ismerje meg a 2000 kilós mágneses robotot, amit most ráküldenek a rákos sejtekre

Ismerje meg a 2000 kilós mágneses robotot, amit most ráküldenek a rákos sejtekre

A Trump-kormány támadással védekezik az Ukrajna-botrányban

A Trump-kormány támadással védekezik az Ukrajna-botrányban

A rendkívül ellenálló "szuperkorallok" sem bírják már sokáig a globális felmelegedést

A rendkívül ellenálló "szuperkorallok" sem bírják már sokáig a globális felmelegedést

Elolvadt a béremelés az állami cégeknél

Elolvadt a béremelés az állami cégeknél

34 év után fogták el egy repülőgép-eltérítés gyanúsítottját

34 év után fogták el egy repülőgép-eltérítés gyanúsítottját

Megszűnik az eva, a héten küldik erről a leveleket

Megszűnik az eva, a héten küldik erről a leveleket