Kiderült, hányan vannak kitiltva a Parlamentből

Az Országgyűlés hivatala árulta el a kitiltottak számát.

  • hvg.hu hvg.hu
Kiderült, hányan vannak kitiltva a Parlamentből

A kedden kitiltott hat fidelitasos aktivistával együtt hatvan embernek tilos jelenleg belépnie a Parlamentbe – írja a Bors. A kormánypárti aktivistákra azért sújtott le Kövér László házelnök haragja, mert Simicska Lajost ábrázoló matricákat ragasztottak ki a Jobbik irodáinak ajtajaira a Képviselői Irodaházban.

Kövér több tucat embert tiltott már ki az épületből – újságírókat, köztük a hvg.hu és a 444.hu munkatársait, aktivistákat, képviselőként nem dolgozó politikusokat. Kövér előszeretettel él a lehetőséggel, pedig a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága februárban kimondta, hogy újságírókat csak abban az esetben lehet kitiltani egy ország parlamentjéből, ha a közbiztonságot vagy képviselőket, esetleg magukat a médiamunkásokat fenyegető veszélyhelyzet áll fenn. Egyébként nem.

A lap emlékeztet, hogy a képviselőket ugyan nem lehet kitiltani a Házból, Kövér László utasítására az Országgyűlési Őrség eltávolíthatja a renitensnek ítélt hon­atyákat az ülésteremből.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.