szerző:
MTI

A Századvég az MSZP-nek nagyobb támogatottságot mért, mint a Jobbiknak.

A kormányközeli Századvég Alapítvány friss közvélemény-kutatásának eredményei szerint a kormánypártok előnye stabil, a Jobbik támogatottsága tovább csökkent, ezzel mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében az MSZP megelőzte a szélsőjobboldali pártot.

A Századvég közleménye szerint a kormánypártok támogatottsága jelenleg 32 százalék a teljes népességen belül, vagyis az elmúlt hetek felfokozott belpolitikai hangulata szerintük nem eredményezett érdemi változást a Fidesz–KDNP esetében. A Jobbik hónapok óta tartó gyengülése viszont tovább folytatódott, áprilisban már csak a teljes népesség 9 százaléka szavazott volna a pártra; ennek vélhető oka a Századvég szerint, hogy "a Jobbik szavazóbázisának jelentős része nem tolerálja a párt ideológiai irányváltását, a baloldali fordulatot". Ezzel összefüggésben a Századvég szerint Vona Gábor népszerűsége is csökkent, 2016 decembere óta 19 százalékról 17 százalékra esett a politikusról kedvező véleményt formálók aránya.

Az MSZP támogatottsága a teljes népesség körében jelenleg 12 százalék, a DK és az LMP 4-4 százalékon áll, az Együttre továbbra is 1 százalék voksolna – írták. A közlemény szerint a többi pártra összesen a megkérdezettek 5 százaléka szavazna, a bizonytalanok aránya 33 százalékra emelkedett az elmúlt egy hónapban.

A Fidesz–KDNP előnye a biztos szavazó pártválasztók körében is stabil, 47 százalékuk szavazna a kormánypártokra. A Jobbik ebben a közegben is vesztett szavazókat, 18 százalékra csökkent a támogatottsága. Az MSZP-re a biztos szavazó pártválasztók 19 százaléka voksolna, míg a DK-ra és az LMP-re egyaránt 5 százalékuk, az Együttre 2 százalékuk, más pártokra 4 százalékuk – közölte pénteken az MTI-vel az alapítvány.

Azt is jelezték: április 26. és május 3. között ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdeztek meg; az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

Korábban a Tárki hasonló eredményeket mutatott ki, míg a HVG megbízásából készült Medián-felmérés azt mutatta, hogy félmillió szavazó otthagyta a Fideszt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ilyen nincs: újabb sebezhetőségeket találtak az Intel processzoraiban

Ilyen nincs: újabb sebezhetőségeket találtak az Intel processzoraiban

Sok szülőnek fogalma sincs, mit csináljon – döcögve indul a kormány oktatási reformja

Sok szülőnek fogalma sincs, mit csináljon – döcögve indul a kormány oktatási reformja

Radar360: Már 100 áldozatnál jár a koronavírus, itthon egyre kevesebb a háziorvos

Radar360: Már 100 áldozatnál jár a koronavírus, itthon egyre kevesebb a háziorvos

Farmerben, kockás zakóban landolt Afrikában a harmadik leggazdagabb magyar

Farmerben, kockás zakóban landolt Afrikában a harmadik leggazdagabb magyar

Templomban imádkozott halála előtt Kobe Bryant

Templomban imádkozott halála előtt Kobe Bryant

Az erdélyi magyar kultúrát lényegében magyarországi lélegeztetőgépre csatolták

Az erdélyi magyar kultúrát lényegében magyarországi lélegeztetőgépre csatolták