Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A személyazonosságukat nem tudták megállapítani.
Második világháborús magyar katonák csontmaradványaira bukkantak a Városliget felújítási munkálatai közben – közölte a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum kedden az MTI-vel.
Mint közölték, vasárnap este érkezett a bejelentés a hadisírgondozó igazgatósághoz. A HIM dolgozói hétfőn két magyar katona földi maradványait exhumálták az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út sarkán található helyszínen.
A feltárás során a rendszeresített katonai felszereléseken kívül (köpenygombok, sapkarózsák), személyes tárgyak és azonossági jegytokok nem kerültek elő, így a magyar katonák személyazonosságára nem derült fény.
A regisztrációt követően a maradványokat – az újratemetésig – méltó körülmények között helyezik el – olvasható a HM HIM közleményében.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.