Down-szindrómás nőt verhettek meg a HÉV-megállóban

Szemtanú állítja: szerda délután egy középkorú férfi bántalmazott egy fiatalabb nőt a szentendrei HÉV Margit hídi megállójában.

  • hvg.hu hvg.hu
Down-szindrómás nőt verhettek meg a HÉV-megállóban

Egy férfi ütlegelte a mellette álló Down-szindrómás nő fejét szerda délután a HÉV Margit hídi megállójában – írta szemtanúkra hivatkozva a Bors.

A szemtanú azt mondta, többen is álltak a megállóban, amikor egy 45 év körül férfi elkezdte ütni a mellette álló 30 év körüli nő fejét. "Láttam, hogy a nő Down-szindrómás. Ettől valahogy az egész még borzasztóbb volt" – idézte fel a férfi, aki torkaszakadtából kiabálni kezdett a bántalmazóval. Egy másik férfi is próbált a nő védelmére kelni.

A szemtanú szerint a bántalmazó azt mondta, hogy törődjenek a saját dolgukkal, mire megfenyegették, hogy kihívják a rendőrséget, és a térfigyelő kamera is felvette az esetet. Akkor a nőt verő férfi visszavonult, abbahagyta az ütlegelést. Többen is látták az esetet, de csak ketten léptek közbe – mondta még a szemtanú.

Hozzátette, egy HÉV-kocsiba szállt a bántalmazott nővel és a férfival, akik egymás mellé ültek, bizonyára ismerték egymást.

(Képünk illusztráció.)