Kiderült, hányan szereztek nyelvvizsgát a Diplomamentő Programmal

A programban részt vevőknek csak egy része tudott diplomát szerezni így.

  • hvg.hu hvg.hu
Kiderült, hányan szereztek nyelvvizsgát a Diplomamentő Programmal

Korábban már írtunk arról, hogy a 2013-ban indított és 3 milliárd forint közpénzből támogatott állami Diplomamentő Programmal kapcsolatban több probléma is felmerült, volt arról is szó, hogy sokan arra kényszerülhetnek, hogy visszafizessék az államilag finanszírozott nyelvtanfolyam árának a felét, mert egyes silány kurzusok kevés esélyt adtak az eredményes vizsgákra.

A programot végül 2016. december 31-én zárták le, eddig kellett sikeres nyelvvizsgát tennie a benne részt vevőknek.

Az LMP-s Ikotity István most az NGM-nél kérdezett rá, hogy milyen eredménnyel zárták le végül a programot, a minisztérium államtitkára, Cseresnyés Péter pedig írásbeli válaszában azt írta, a támogatott nyelvi képzéseken összesen 10 243 fő vett részt, ebből pedig 9822-en végezték el eredményesen a nyelvtanfolyamokat.

A részt vevő támogatottak közül a finanszírozott képzések segítségével viszont összesen csak 6363 embernek segített a program a diplomaszerzésben, ennyi diploma kiadása valósult ugyanis meg. Ez azt jelenti, hogy a program 62,1 százalékban volt sikeres.

Cseresnyés hozzáteszi, 2018-tól egyébként ingyenes lesz az első nyelvvizsga megszerzése, az idegennyelv-oktatás fejlesztésére pedig külön intézkedési terv készül.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.