Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A háromnapos fesztivált végül Bodajkon rendezik majd meg.
A Momentum Mozgalom által szervezett Nyitás Fesztivál Facebook-oldalán már közzétették a zenei programot is, így kiderült, kik azok a fellépők, akik igent mondtak a pártnak.
Az ismertebb nevek közül fellép majd
A fesztivált úgy hirdetik, hogy nappal a közélettel fognak foglalkozik, esténként pedig koncertek lesznek és buli. A feszivált eredetileg Szolnokon rendezték volna, de ott a város végül visszamondta, így Bodajkon rendezik meg.
A hetijegy a fesztiválra 10 és 14 ezer forint között váltható meg, napijegyek 5 és 6 ezer forintba kerülnek, ezen felül pedig lehet központilag szállást is foglalni 10, illetve 15 ezer forintért a három napra.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.