szerző:
hvg.hu

Mindenkit sokkolt a hétfő esti családi tragédia, és egyelőre nem tudni, miért lőtt rá feleségére a köztiszteletben álló orvos, majd végzett saját magával hétéves kislánya előtt.

Egy sebész főorvosként dolgozó 64 éves férfi lőtt rá 42 éves feleségére hétfő este Ásványrárón, majd bezárkózott a ház egyik szobájába hétéves kislányával, és magával is végzett. A családot mindenki példamutató életéről ismerte a környéken, a férfi rajongva szerette két kislányát, ezért sem értik, miért fordult családja és saját maga ellen – derül ki a szerdai Blikkből.

A férfi az egyik közeli városban volt főorvos, felesége ugyanabban a kórházban dolgozott. Jó körülmények között éltek, a családfő korábban indult polgármesteri választáson, valamint külsős alpolgármesteri címet töltött be Ásványrárón. Feleségét meg nem erősített hírek szerint a veséjén érte a lövés, de a mája és a tüdeje is sérült, ennek ellenére még el tudott vánszorogni segítséget kérni a szomszédig.

A főorvos nagyfia néhány évvel ezelőtt gyógyíthatatlan betegségben hunyt el, ebben kis híján beleroppant, de két kislánya miatt tartotta magát.

A Bors idézi a Kisalföldet, amelynek a győri kórház orvos-igazgatója elmondta: a meglőtt feleséget megoperálták, stabilizálták az állapotát, és túl van az életveszélyen.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérlete miatt indított eljárást az ügyben.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Scorsese három és félórás gengsztertemetést rendezett a Netflixnek

Scorsese három és félórás gengsztertemetést rendezett a Netflixnek

Narancsízű étrend-kiegészítőt árul a Borkai-utódnak szánt fideszes

Narancsízű étrend-kiegészítőt árul a Borkai-utódnak szánt fideszes

Büntetés vár Egyiptomra, ha orosz harci gépeket vásárol

Büntetés vár Egyiptomra, ha orosz harci gépeket vásárol

Belehúz az Apple, iPaden és iPhone-on is kiterjesztett valósággal újíthatnak

Belehúz az Apple, iPaden és iPhone-on is kiterjesztett valósággal újíthatnak

A német koalíció próbája volt az alapnyugdíj

A német koalíció próbája volt az alapnyugdíj

Megnyílik minden édességrajongó álma: a Nutella-szálloda

Megnyílik minden édességrajongó álma: a Nutella-szálloda