Tarlós nem vonná vissza Soros György díszpolgári címét

Tarlós István indulatspirál beindulásától tart, ezért nem támogatja Soros György díszpolgári címének visszavonását, igaz, nem is adott volna neki ilyet.

  • hvg.hu hvg.hu
Tarlós nem vonná vissza Soros György díszpolgári címét

A főpolgármester csütörtökön kora délután közleményben vetette el a KDNP ifjúsági szervezetének ötletét, hogy a főváros vonja vissza Soros György díszpolgári címét, amit 2002-ben kapott meg.

Tarlós István saját állítása szerint ő biztosan nem adott volna az üzletembernek díszpolgári címet. Ugyanakkor attól tart: ha most ezt elveszik Sorostól, az olyan visszavonási hullámot indíthat el, aminek sose lesz vége.

„Tartok tőle, hogyha elkezdünk belefeledkezni a visszavonásokba, az olyan indulatspirált indíthat be, aminek aztán előbb-utóbb elkerülhetetlen méltánytalanságok is a következményeivé válhatnak” – olvasható a közleményben.

A csütörtöki kormányinfón Lázár János miniszter is azt mondta: szerinte nem szükséges visszavonni a díszpolgári címet.

Az Index emlékeztet: korábban már töröltek néhány nevet a Budapest díszpolgárainak listájáról. Olyan személyek törlését kezdeményezte 2011-ben Tarlós István, mint Sztálin, Haynau, Jellasics vagy Windisch-Grätz. 2011-ben a főpolgármester javaslatára összesen kilenc személy díszpolgári címét vonták vissza, mert az előterjesztés szerint az említettek a magyar szabadságharc, valamint részben a magyar, illetve az általános demokrácia ellenségeinek tekinthetőek.

 

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.