„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Rubovszky György helyére nem kell időközi választást kiírni, a KDNP pedig egy fiatal politikust jelölt.
A Kereszténydemokrata Néppárt országos elnöksége a 2017. június 21-én elhunyt dr. Rubovszky György országgyűlési képviselő megüresedett helyére Gaal Gergelyt jelölte – közölte a párt hétfőn.
Rubovszky György országos listáról került a parlamentbe a legutóbbi választásokon, ezért az elhunyt képviselő helyére nem kell új választást kiírni, arra a KDNP jelölhetett új embert.
Mint írják, a 40 éves Gaal Gergely korábban (2013. március 4. – 2014. május 5.) már volt országgyűlési képviselő, 2010 óta a KDNP országos szervezője, jelenleg pedig a Szent László-év tanácsadó testületének elnöke.
A politikus pályája az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségben (IKSZ) indult, majd 2004-ben belépett a Fideszbe, 2006-ban pedig a KDNP-be. 2013-ban szintén valaki helyett került be a parlamentbe: akkor Salamon László helyét vette át, akit alkotmánybíróvá választottak.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.