Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi és egy nő ellen, mert nem vitték orvoshoz a súlyosan megégett lányukat Tatárszentgyörgyön – közölte a Pest Megyei Főügyészség.
A vádlottak folyamatos ápolásra szoruló lányukkal éltek együtt szűkös anyagi körülmények között Tatárszentgyörgyön.
Két évvel ezelőtt, decemberében a lány nekiment a fatüzelésű kályhának, és kigyulladt a ruhája. A férfi egy vödör vízzel eloltotta, de a másod-harmadfokú égési sérüléseket elszenvedő lányhoz nem hívtak orvost.
A vádirat szerint a sérülés nagyságának, látványának egy laikus számára is nyilvánvalóvá kellett tennie, hogy orvosi ellátásra van szükség. Ennek ellenére a vádlottak úgy döntöttek, nem szólnak senkinek a történtekről, nehogy rossz hírbe kerüljenek.
Az anya kenőccsel és étolajjal kenegette, vizes ruhával borogatta a sebeket.
Végül a család más tagjai értesítették az orvost, így a lány kórházba került, de akkor már életveszélyes volt az állapota, amit csak a szakszerű orvosi ellátás hárított el.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.