Tusványosi öreg harcos vs. fiatalok – amit a koncertlázadás elárul a NER állapotáról
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Az emberek döntő többsége - még a Fideszt támogatók 54 százaléka is - úgy véli, felesleges pénzkidobás a Soros György elleni plakátkampány - derül ki a Publicus intézet által végzett közvélemény-kutatásból. A Vasárnapi Hírek című hetilap megrendelésére készült tanulmányból ugyanakkor az is kiderül, hogy a magyarok többsége elítéli Soros tevékenységét, és attól tart, a magyar származású amerikai milliárdos bele akar szólni a magyar belpolitikába.
Háromszor annyian gondolják azt, hogy Soros György tevékenysége az utóbbi években káros Magyarország számára, mint akik szerint hasznos. A rendszerváltás utáni időszakban végzett tevékenységének megítélése ennél sokkal kiegyensúlyozottabb. Tíz válaszadóból négy szerint Soros György veszélyt jelent Magyarországra, míg a megkérdezettek egyharmada szerint ez nincs így - hasonló az arány abban az esetben is, ha azt kérdezzük, hogy Soros a kormány megbuktatására törekszik-e. A megkérdezettek egyötödének romlott a véleménye Sorosról a kormányzati kampány hatására, míg négy százalékuknak javult. A válaszadók háromnegyede szerint túl sok a hirdetés Sorossal kapcsolatban, és közel ennyien gondolják azt is, hogy ez felesleges pénzkidobás.
Bár a többség pénzkidobásnak tartja a plakátkampányt, az emberek - és különösen a Fideszt támogatók - véleménye romlik Sorosról. A Fidesz szavazók körében három hónap alatt kilenc százalékponttal növekedett a Soros tevékenységét károsnak tartók aránya (64-ről, 73 százalékra), míg a Jobbik szavazók körében hét százalékponttal csökkent (45-ről, 38 százalékra) - az MSZP szavazók és a bizonytalanok körében nem változott az arány.
A megkérdezettek leginkább egy nagy nemzetközi kibertámadás, érkező járvány, és egy nagylétszámú menekültáradat bekövetkeztét látják valós veszélynek. Mindazonáltal többen gondolják úgy, hogy a magyarok külföldre vándorlása nagyobb probléma, mint a menekültek érkezése. A kérdésben a Fidesz szavazók másként gondolkodnak, mint a többiek. Körükben többségben vannak azok, akik szerint a menekültek érkezése a nagyobb probléma (60 százalék, 34 ellenében), míg a többi párt támogatói körében a kivándorlást tartják a nagyobb problémának (MSZP szavazók, 66 százalék; bizonytalanok, 62 százalék; Jobbik szavazók, 52 százalék).
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.